A múltkor azt írtam van olyan műfaj, holott kategóriának szántam, de ugye van, amikor az ember józanon is hülyeséget beszél… meg van amikor mellé… na mindegy, szóval számomra régóta létezik egy olyan kategória, hogy anyámnak nem adnám oda. Ha viszont ilyen van, akkor olyannak is kéne lennie, hogy…
Amikor gyerekkorom egyik kedvenc rádiójátékának regényváltozatát megláttam a nyitott könyvespolcon árválkodni [Igen, a KöKi-teminál nyitott könyvespolca úgy látszik végképp a kifulladás közeli állapotba került], úgy döntöttem, megkockáztatom.
Most azért több okból is…
Már megint a galerik. A fiatalkori bűnözés kedvenc témája volt a szocialista népnevelésnek. Ezekben a történetekben így-vagy úgy a főhős tulajdonképpen „jó gyerek” csak, hát a körülmények… Mintha valami ilyesmit próbáltak volna ebben a témakörben megértetni az írók a művelt néppel.
Van az az állapot, amikor a könyvet becsukva csalódott vagyok, meg amikor – hülye kifejezéssel élve – el vagyok ájulva, mert… mert valami sokkal rosszabbat/jobbat kaptam, mint amit vártam. Mer’ ugye nem mindegy, hogy finomfőzelék, vagy éppen szarvas pörkölt helyett tálalják fel a szilvás gombócot.…
Azért kellemetlen egy művészieskedő próza után irodalmat olvasni, mert nagyon látszik a különbség, és az ember gyereke akkor már nem csak a fákat sajnálja, hanem a feleslegesen elpocsékolt időt. Jó, tudom ahhoz, hogy tudjam, hogy pazaroltam az időt végig kellett olvasni. Mert ugye a tapasztalat.
Valahogy mindig megharagszom azokra, akik egy egyébként teljesen jó állapotban lévő könyvet kidobnak. Persze van olyan ritka eset, amikor a tulajdonos kvázi kritikaként veti szemétre, mondhatni máglyázási lehetőség hiányában. Bár… a szemétdomb a tulajdonost minősíti, mert lehet, hogy ott lenne…
Valamikor úgy negyedszázaddal ezelőtt kezdődött. Talán a Budapest és Vác között a vonaton… talán az MN 2164 számú műintézmény hálókörletében. Talán egy felröhögéssel. Talán egy rácsodálkozással. Egy biztos, hogy olyan volt, mint a forró gőzölgő beton szaga a egy nyári zápor után. Friss, tömény, és…
Azt ígértem legutóbb, hogy Páral következik, de valahogy nehéz falatnak tűnik. Nem állnak össze a mondatok, hogy klasszikus pop-közhelyet idézzek. Viszont akad itt valami, amihez túl nagy elvárással fogtam hozzá… és így törvényszerűen csalódás lett.
Volt egyszer egy film,…
Az a rossz a novellás kötetekben, hogy nehéz véleményt mondani róluk, mert olyan nincs, hogy minden írás egyformán elnyerje az ember tetszését. Ilyenkor vagy valamelyik annyira elviszi az egészet, hogy nem is törekszem az objektivitásnak a látszatára sem.
Itt van most Parti Nagy…
Amikor belefutottam a moly.hu-n a szocialista krimi olvasására buzdító kihívásba, hirtelen lefuttattam a szóba jöhető hazai szerzők névsorát és bevallom Mattyasovszky Jenő - Mág Bertalan – Szabó László nevén kívül még ott motoszkált bennem, hogy van még valami fickó (ő…