A félelemnek szaga van. Semmihez nem fogható, nem leplezhető savanyú szaga.
Pedig az ember már csak olyan, hogy próbálja legyőzni a félelmeit. Így lehet, hogy nem látszik, de a szaga azért…
Kolozsvári Grandpierre Emil Árnyak az alagútban (Magvető, 1981) című…
Van az, amikor az ember áll a polc előtt és azon gondolkodik, hogy mit is kéne… és meg akad a szeme egy (talán csak) számára ismeretlen szerző nevén, vagy egy ismeretlennek tűnő furcsa címen. ...és akkor általában tovább nézi a könyveket, hogy inkább biztosra menjen.
A könyvespolcon akadnak meglepetések... Itt van például Sámson Frigyes [Jó kis név a témához. Vajon valódi?] Mektub című könyve. Légiós regény 1937-ből... mert nem csak Rejtő írt akkoriban a Légióról.
Egy botránykönyvről nem lehet objektív véleményt formálni. Egyszerűen túl sok az indulat körülötte. Nem véletlen, hogy ha egy szociográfia sikerkönyv lesz, akkor egyben botránykönyv is. Valami olyan témát talál a szerző, ami ugyan létezik és sokakat foglalkoztat, de nem illik…
Kezdhetném a száraz statisztikával, hogy ebben a könyvben egy nőre átlagosan alig három oldal jut. Ez persze ebben a formában nem igaz, mert van, akire éppen hogy csak egy mondat.
Bevallom, elfogult vagyok Kolozsvári Grandpierre Emillel. Van valami különös érzésem, ha olvasom… Szeretem, ahogy mesél.
Ha az ember úgy kezd, egy könyvről a véleménynyilvánításba, hogy elfogult az íróval, akkor elvárható lenne, hogy a teljes életművet ismerje, ha nem is…
Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki rendszeresen megfogadja, hogy egy kötetben kiadott humoros írásokat a büdös életben nem fog olvasni. Meg abban sem én vagyok az egyetlen aki, a fogadalmait megszegi.
Tisztességes krimiben van legalább egy hulla. Vagy legalább egy gyilkossági kísérlet. No de, egy krimi paródiában? Oda is kell?
Debrecenbe kéne menni! – gondolta Pierrot és Debrecenbe küldte hősét, a New York Times magyar származású oknyomozó riportert Jonathan Huntot. Hát akkor menjünk Debrecenbe- gondoltam én is, mert már vártam az új történetet.
Hát elindultunk megtalálni A Magyar Faustus (Hatvani…
Úgy egy évtizeden keresztül voltam rendszeres olvasója az akkor már pártlapnak nem nevezhető MaNcsnak (Magyar Narancs). Valamelyik szigeten kezdődött egy kezembe nyomott példánnyal, és egy időre összenőttünk.
Kultúrcsemege. Volt egy rovata, amivel nem mindig tudtam mit kezdeni,…