Dögkeselyű
2013. február 10. írta: regulat

Dögkeselyű

Munkácsi Miklós: Kihívás

Amikor belefutottam a moly.hu-n a szocialista krimi olvasására buzdító kihívásba, hirtelen lefuttattam a szóba jöhető hazai szerzők névsorát és bevallom Mattyasovszky Jenő - Mág Bertalan – Szabó László nevén kívül még ott motoszkált bennem, hogy van még valami fickó (ő egyébként Szamos Rudolf), aki a Kántor történeteket írta. Meg egy film. A Dögkeselyű (1982).

dögkeselyű_poszter.jpgAbba a korosztályba tartozom, akinél a Dögkeselyű – legalábbis krimik terén – kult filmnek számít. Nem is emlékszem hasonló rögvalóságos hazai krimire, ahol nincs szuperzsaru, vagy, ahol nem a rendszer megdöntésén munkálkodó külső ellenséget eleinte kémeket, diverzánsokat, később orgazdák megbízásából munkálkodó műkincsrablókat kell elkapni… és persze ahol a kiváló államrendőrség ne védené meg a néphatalmat. Erre jött ez a film, ahol egy kisember jobb ötlete más lehetősége nem lévén a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást…

Amikor a - szinte kifosztott - nyitott könyvespolcról levettem Munkácsi Miklós Kihívás (Magvető, 1981.) című könyvét, még nem sejtettem… elvégre sem a borító, sem a fülszöveg nem utalt rá, de már az első oldal közepén tudtam, hogy ez bizony Az.

Ez a Dögkeselyű.

A történet (spoilerezés szándéka nélkül) aránylag egyszerű. Simon József taxisofőrtől két utas, két idős hölgy lenyúlja az összes pénzét (értsd több napi bevételén túl, a saját pénzét is). Na ez az, amit senki nem hisz el neki, sem a diszpécser, sem a rendőrség. Kap negyvennyolc órát, hogy a hiányzó pénzt visszaadja… és Simon nekiindul, hogy elkapja és megbüntesse a tolvajokat. Közben a rendőrség is nyomoz… a tolvajok után, meg Simon után is.

kihivas.JPGA történetnek a különlegessége akkoriban az aktualitása volt éppen ezért sokan és sokszor vitatkoztak, hogy mi ez valójában. Krimi, vagy társadalmi dráma?

Én azt mondanám ’68 (nem az európai, hanem a magyar, az ÚGM) segge lyuka, a legvidámabb barakk szőrös alfele.

Simon a taxisofőr, eredetileg tanár egy olyan társadalomban, ahol tanárként (értelmiségiként) maximum megélni lehet, vagy még azt sem. Ráadásul Simon elvált, adósságban úszik… Simon kiégett, és amikor elindul igazságot tenni, átlépi azt a határt, ami még erkölcsileg a felszínen tartotta. Simon bűnöző lesz. Kérdés, hogy meddig megy el? Lop, zsarol… de elmegy-e a gyilkosságig?

Közben bepillanthatunk a budapesti alvilágba, prostitúció, uzsora, autó tolvajok… Persze az utóbbi egy maszek autószerelő irányítása alatt. Szóval megmutatja, hogyan működik valójában az Új Gazdasági Mechanizmus, a piaci alapú szocializmus.

Mindezt úgy huszonnégy óra történéseibe sűrítve…

Azon persze lehet vitatkozni, hogy mi a jó krimi. Nekem speciel az a véleményem, hogy lehet bármilyen briliáns az elkövetett bűntett, lehet bármilyen zseni a nyomozó, a jó kriminek ezer szállal kell kötődni a valósághoz, és igen határozottan jót tesz neki, ha társadalomkritikát is megfogalmaz. Állítólag pont a társadalomkritika az, ami népszerűvé teszi a skandináv-krimiket is.

Ez a könyv, ez a film akkor és ott, nagyon el lett találva. Korlenyomat. Pillanatfelvétel, ami többet mond a korszakról, mint egy tanulmány. És bár nem tobzódik a vérben, mégis végig feszült és izgalmas. [Bár az autósüldözés ladával szerintem vicces…]

Nem is értem, hogy miért csak egyszer adták ki ezt a könyvet…

 

Ha már skandinávokat emlegettem, meg társadalomkritikát… nos a következő könyv Erlend Loe Naiv. Szuper!-je lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr905072156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicepsz Elek77 2013.02.10. 18:10:05

Ezek a dolgok rendszerfuggetlenek. Mindig volt/van/lesz alvilag/felvilag/kozotte meg zatlagember kis vilaga. pl. a Kaukazusban a legkemenyebb sztalinista rendszer idejen is lehetett bergyilkosokat fogadni, sot az igazan piszkos munkat az NKVD(KGB stb.)is veluk vegeztette el (pl. Jezsov veluk probalta meg eltenni lab alol Berijat, vagu bergyilkosok oltek meg Ordzsonikidzet is). Szoval akkor is volt am bunozes csak nem nagyon volt szabad beszelni rola!!

Nekem is tetszett a film, elsosorban a regi Budapest es a korszellem bemutatasa miatt. A maganyos hos motivum szerintem a Charles Bronson filmekbol jott...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.10. 18:57:23

nem ismertem eddig (shame on me), de felkeltetted a kíváncsiságomat.

load error 2013.02.10. 19:50:05

"A maganyos hos motivum szerintem a Charles Bronson filmekbol jott..."

Azért nehogy már Charles Bronson találja fel a spanyolviaszt. :) A magányos hős az egyik legrégibb toposz.
tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/ByronicHero

Ha már amerikai filmes párhuzam, nekem inkább Robert de Niro a Taxisofőrből. :)

Oláh Karin 2013.02.10. 19:54:33

A filmben a rendőrség háttérmunkája is nagyon érdekes. Szakavatottak mondták, hogy nem is volt nagyon messze a valóságtól a bemutatott nyomozati technika, telefon hívófél keresés, stb.

Pesti Kornél 2013.02.10. 19:57:18

Ragályi Elemér az operatőr...

csodatévő dzsagodar 2013.02.10. 19:58:42

És Cserhalmi György a főszereplő

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.02.10. 20:28:14

@Bicepsz Elek77: A Bűnözés rendszerfüggetlen, ez igaz, ugyanakkor a könyvben/filmben bemutatott alvilági "vezér" maszek, azaz a szocialista vállalkozója, ami viszont már az ÚGM terméke... :)

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.10. 21:14:14

A ladás autósüldözés korának szerintem az egyik legjobbja volt, ja, és az egész film ma is megállja a helyét. Abszolút klasszikus, igazi kultfilm.

replayxx 2013.02.10. 21:26:28

A kommunizmus/szocializmus nem volt más, mint a bűnözők kormányzati szintű uralma... Gondoljunk csak bele abba, hogy a szocialistává váló államok egyik első intézkedése legtöbbször maga az államosítás volt - tehát a magán és egyéb vagyonok erőszakos, törvényi szintre emelt elrablása! Nem is csoda, hogy ezek az összeharácsolt rendszerek az inkompetens rablóproletár vezetőikkel együtt (megérdemelten) kerültek a történelem szemétdombjára...

Oláh Karin 2013.02.10. 21:32:33

@Pézsma: Ez így van, de ne felejtsük el megemlíteni, hogy talán a legjobb zene volt hozzá, amit valaha ilyen filmhez írt Kovács György és játszott a fél LGT

replayxx 2013.02.10. 21:35:37

Egyébként pedig véleményem szerint ha alaposan megfigyeljük, akkor láthatjuk hogy a prolit és a kisstílű bűnözőt általában csak egy nagyon vékony hajszál választja el egymástól... Mert tulajdonképpen mi a proli? Egy szellemileg, anyagilag és erkölcsileg kiüresedett emberi lény - amelyből Magyarországon arányaiban sajnos rendkívül sok példány található!

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.02.10. 21:49:59

@replayxx: Láttad a filmet, vagy olvastad a könyvet? Mert a proli az pont hiányzik belőle... sőt a regényben (lehet, hogy a filmben is) Simon, a taxisofőrré vált tanár, pont a lakótelepi lakás eladásával kapcsolatban panaszkodik, hogy panelre nincs fizetőképes kereslet, mert arról az a vélemény, hogy proliknak való...

bioLarzen 2013.02.10. 22:23:02

Átkos-béli magyar krimiírónak ott van még Révész György (vagy Gyula?), aki E. J. Charon álnéven (remek szójáték: Khárón az alvilág révésze a Styx folyón...) Monacóban játszódó történeteket írt, a leghíresebbek talán a "dossziék": Kaszinókert-dosszié, a romatikus dosszié és a Momaki-dosszié. Főhőse egy Jules Reves nevű rendőr - vajon honnan szedhette a nevet? :D

És, persze Fülöp János, a maga Gordiusz mesterével. A Műsorzárás c. krimije az egyik kedvenc magyar krimim volt anno.

bio

KenSentMe 2013.02.10. 22:37:51

Egyebkent a filmrol pont nem az jutott eszembe, hogy a szocialista rendszer szurke rohadasa mennyire kilatastalan helyzetbe sodorja az embert es stb.

Inkabb az, hogy ez a Simon egy marha tehetseges es osszeferhetetlen arc, aki ket vegen egeti a gyertyat. Ha akarta volna, ezt a hianyzo tizenezer forintos dolgot is megoldhatta volna valahogy. (Legalabbis a film alapjan, nem tudom, a konyvben ez hogy volt.) De nem, o inkabb jol osszeveszik mar az elejen a diszpcserrel es a fonokkel (hogy veletlenul se lehessen irgalmas), addig nem nyugszik, amig a tolvajt is a sirasig meg nem szorongathatja, akkor is, ha ebbe beledoglik, akkor is, ha csak ket idos nenirol van szo.. (ja, vagy kerhette volna vissza csak az ellopott penzt, de nem, neki rogton szazezer kellett). Mondjuk a felesegenek is siman megbocsathatott volna, de o erre sem volt kepes.

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.10. 23:00:24

@VRbagoly: No igen, leginkább az jött le a filmből, hogy a fickó önmaga helyzetéért áll bosszút. Hm, hol is láttunk ilyet? Ja igen: egy másik Taxisöfőrnél :)

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.02.10. 23:44:22

@replayxx:

Államosítás, törvényi szintre emelt rablás, a magántulajdon semmibe vétele... ej, de kurva ismerős ez a zelmúltkétévben!

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.02.11. 00:57:01

Milyen jó méár, hogy egy kritikafélét nem lehet szar, geci vagy segglyuk nélkül megírni.

Ez annyira menőőőő!!

Ja, nem is. Egyenesen KÚÚÚL.

Amúgy meg látható, hogy kurvára nem éltél abban a korban, csak halvány - és kibaszottul téves - elképzeléseid vannak róla.

(Én is kúl akarok lenni, azért ez a stílus.)

@replayxx:
Ja, mert most aztán (2010 óta) nem ez van.
Véletlenül sem az ország legnagyobb maffiózója a belügyminiszter, aki ebben a minőségében irtja a konkurenciát.

A mnyp-pénzek (=magánvagyon) zsarolással díszített elrablásáról mi a véleményed?

"Mert tulajdonképpen mi a proli? Egy szellemileg, anyagilag és erkölcsileg kiüresedett emberi lény - amelyből Magyarországon arányaiban sajnos rendkívül sok példány található!"
Saját magadat jellemezted.

@bioLarzen:
Nem tudom, de Jules = Gyula, a Charon meg saron kiejtve (Monacóban).

@VRbagoly:
A könyvet egy az egyben követi a film. Amikor először olvastam, azt hittem, utólag íródott.

De Munkácsinak olvastam más műveit is, jó író (bár nem túl mély se a mondanivalója, se a jellemábrázolása, kb. mint Rejtő - őt sem azért szeretjük).

Amúgy részben igaz, amit írsz, de mondjuk ha tőled is ellopnak ennyit (mármint amennyit az a pénz akkor ért) és ilyen helyzetben, te sem állod meg a sima pénzvisszakéréssel, hanem odacsapsz - ja bocs, odabaszol, legyünk a blog stílusához hűek -, ahogy csak tudsz.

@Pézsma:
Szerintem nagyon nem ugyanaz a kettő.

Bicepsz Elek77 2013.02.11. 01:07:51

Na ja. UGM az egy dolog, de bunozes az mas szocialista orszagban is volt allami es maganszinten egyarant. A kulonbseg, hogy pl. Szovjetunio
allami szint: ingyen villaepites, nok felhajtasa, allami szponzoracio (1990k. tol maganositas)
Allami alkalmazottak maganzsebre dolgozasa: selejtezes es hazavitel/eladas dollarert pl. Tv, auto, KGB-s kemek bizniszei, kabitoszer/Beatles lemezek/amerikai cigarette stb. be, arany kicsempeszese
maganszfera bunozese:fusizas(munkaltato eszkozeivel sajat zsebre dolgozas), feketezes, lopasok, prostitucio stb.
Az UGM miatt max. az autolopas terjedt el(mibel tobb volt az auto, annal kevesbe lenyomozhato es annal tobb embernek kellett statusszimbolumkent-tipikus 1980-as evek Kelet-Europaja: ha kocsid van tobb ember vagy. Ezert lett a tanarbol taxisofor: a penz miatt!!!
Azert mindig sok volt a palyaelhagyo: Lenin(jogasz), Mussolini(ujsagiro), Sztalin(papnovendek), Hitler(festo), Rakosi(konyvelo), Kadar(munkas), Csanyi(kollegiumi nevelotanar), Stadler(juhasz) stb stb. Rengeteg olyan szakma van, amit az ELETbol tanul meg az ember vagy maga talalja ki

Pézsma · http://pezsma.blog.hu 2013.02.11. 01:48:25

@dr. Közbiztonság Szilárd: Persze, hogy nem ugyanaz, miért is lenne az, bizonyos elemeiben "emlékeztet".

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.02.11. 05:31:31

Halkan jegyzem meg, hogy nem véletlenül emlegetem azt a politikai/gazdasági folyamatot, aminek a következményeit mutatja a regény.
Lehet, hogy az emlékek sokaknál megszépítik, de a kor szentháromsága a lakás-telek-kocsi, amit ha elérsz akkor nem vagy proli... Megindult a pénzvadászat. Mellékállás maszeknál, később GMK-k... kinek mi jutott.
A kor császára a lángossütő, vagy inkább a balatoni büfés, aki nyolc hónapig él négy hónapi munkából (igaz, az a négy hónap az nem élet... szerintem. kipróbáltam alkalmazottként akkoriban)
És a pénzvadászat következménye a kor divat problémája az "elidegenedés"... ez azért Simonnál is kijön regényben.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.02.11. 05:38:09

@VRbagoly: Az ellopott ötezerből, ezerhatszáz jön össze neki Ágótól...

A műszakvezetővel meg - a könyvben - a konfliktus korábbra datálódik.
Mellesmeg, ha jól emlékszem a filmben is az a (fő) baja Simonnal, hogy diplomája van... Simonnak meg az, hogy ellenőrként megbuktatta, valami számlázásos dologgal.

Bicepsz Elek77 2013.02.11. 09:13:20

Na ja. Ez egyebkent a bennunk maradt dzsentri/foldehes paraszt betegsege: magamutogatas, tobbnek lenni, mint amik vagyunk, meg ha belepusztulunk is. Persze kelet-europai berszinvonalon nem csoda ha az emberek igy voltak. Nekem is volt balatonozos ismerosom. O is 4-8 honapozott, de a legtobbjuk ha nem lepett ki idoben, akkor massziv alkoholista lett meg ilyesmi.
Az a rossz, hogy ez a "szentharomsag" ma is megvan nemi modosulassal: kocsi-lakas-sok elkoltheto penz(kulfoldi utazas, diszko stb.). Van aki megteheti(felso+kozep), van aki beledoglik, hogy legyen (kispolgarsag pl. rendor, tanar, irodista), van aki bunozik erte(prostit futtat pl.), van, aki prostitualodik: erdekhazassag(persze ez a szocializmusban is letezett, csak joval ritkabb volt). Ha jovban belegondolok hasonlo film ma is keszulhetne Taxismaffiaval stb.

ledo76 2013.02.11. 09:38:22

A Ladás autóüldözés, csak mai szemmel vicces, a filmes kivitelezése mai szemmel se (zseniális filmes szakembereink voltak). Nyugaton (Európában)akkoriban, ha átlagkocsikkal üldözték volna egymást az se lett volna pörgősebb, Magyarországon meg ez volt a csúcs. A film személyes kedvencem, a realitása, a kordokumentálása és a feszültsége miatt is. Akkoriban (túl a 60-as 70-es évek aranykorán) kevés ilyen ütős darab volt, mint krimi pedig egy sem. Egyébként masszív társadalomkritika, ami ugyan ekézte a fennálló rendszert, de mai napig (sajnos) aktuális.

ledo76 2013.02.11. 09:44:04

Egyébként ha már nyugat: Akkoriban készült a Profi. Annak az üldözéses jelenete sem számottevően gyorsabb, legfeljebb látványosabb, de ez a francia autóskaszkadőrök (akkoriban ők voltak az etalon: Jule Remy) érdeme inkább.

laci_52 2013.02.11. 11:14:30

A filmből az is világossá vált, hogy Cserhalmi György az egyik legnagyobb magyar (film)színész.

Ma is az.

bioLarzen 2013.02.11. 13:33:31

@dr. Közbiztonság Szilárd: "Nem tudom, de Jules = Gyula, a Charon meg saron kiejtve (Monacóban)."

Szia,
a Jules ugyan hogyan lehetne már Gyula, ha a Gyula ősmagyar név, tehát nincs megfelelője a franciában? Az tény, hogy leginkább azzal szokták összekapcsolni, ettől még tévhit.

Amúgy valószínűleg Gyula lesz, mert nekem ugyan végig György volt a fejemben, de nyilván Révész György, a rendező miatt. Révész Gyula néven pedig írt valaki pont akkoriban kémregényeket is, amikor ez a Charon a krimijeit írta...

A Charon francia kiejtésével kapcsolatban pedig... nem igazán értem, mit akarsz vele mondani. Mert az OK, hogy ha francia szó lenne, akkor így ejtenék - de nem az, hanem egy mitológiai név. A francia wiki-oldalon ( fr.wikipedia.org/wiki/Charon_(mythologie) ) nem találtam ugyan kiejtési útmutatót, de minek is? Mennyire lényeges, hogy hogyan ejtik - mennyit tesz hozzá ez az infó az átkosban író magyar krimiszerzők témaköréhez?

Az írót meg tényleg így hívták:

www.antikvarium.hu/ant/find2.php?szerzo=e-j-charon&func=gyorsszerzo&KeresesSzerzoID=5813&kulcsszo=E.+J.+Charon

Azt meg ő maga magyarázta el, miért ez lett az álneve.

bio

bioLarzen 2013.02.11. 13:35:48

@ledo76: Az egyik legjobb "zsrus" film, amit valaha gyártottak a világon (mármint a Profi)... Évente megnézem vagy 4-5-ször - épp a napokban adták a Film Máninán (sajnos, már az "új", Gáti Oszkáros szinkronnal). Etalonfilm.

bio

bioLarzen 2013.02.11. 13:37:11

@ledo76: Amúgy, Belmondo híres volt arról, hogy maga csinálta a veszélyes jeleneteit is - a Profiban lehet tudni, hogy tényleg ő vezetett, vagy ott azért volt kaszkadőrje?

bio

ledo76 2013.02.11. 16:15:04

@bioLarzen: Is, is. Vezetett ő is meg kaszkadőr is, de a látványosabb (veszélyesebb) részeknél mindig kaszkadőr. A lényeg a koreográfia volt (meg a nagyobb költségvetés), amiben Remy Julienne (az autós kaszkadőrcsapat főnöke) a legnagyobbak között volt a szakmában. Minden idők legjobb autósüldözései között vannak a franciák, közülük is kiemelkedő a Betörésben lévő (Belmondo, Omar Shariff). Ott két Zsigulinál nem sokkal gyorsabb autó megy: Fiat 124 T Special (konkrétan annak alapján csinálták meg az oroszok és az olaszok az 1500-ös Zsigulit) és Opel Rekord. Mégis elképesztően látványos, izgalmas.

ledo76 2013.02.11. 16:19:51

@bioLarzen: Szerintem is etalon, én is jobban szeretem a Garas féle szinkront, elsősorban a többi szereplő és a magyar szöveg miatt. Garas is zseniális volt, de Gáti zavart a legkevésbé az új szinkronban.

bioLarzen 2013.02.13. 01:25:15

@ledo76: Jaja, az Omar Shariffal közös filmje az egyik legnagybb kedvencem Belmondótól!

(Az a "csirke smaragddal"-os, ugye?)

Kösz az infót amúgy!

bio

bioLarzen 2013.02.13. 01:27:19

@ledo76: Igen, Gáti is jó, egyetértek, hogy nem ő az igazi gond.

(Mondjuk, sztem a legjobb Belmondo-magyar hang még mindig Sztankay - de ez csak agánvélemény.)

bio

Naaaa! 2013.02.13. 02:44:51

@ledo76:
1982-es a film.

És emlékeim szerint 1981-es a regény.

(És mekkora királyság, hogy a 100 Ft-os (vagy már az 500-as?) benne a legnagyobb papírpénz. :-)

ledo76 2013.02.14. 21:30:20

@Naaaa!: 500-as. Azt tépi szét a taxis előtt fönn Budaörsön, ahol aztán felrobbantja magát. Akit egyébként Gát György (pl Linda) játszik. Amúgy, hogy 82-es a film mire válaszoltad, mert azt én is tudtam.

bioLarzen 2013.02.15. 12:08:48

@ledo76: Hál istennek elég sok Belmondó-filmet nem szinkronizáltak újra, és azokon a legtöbb esetben még mindig Sztankay a magyar hang. Épp a napokban volt valamelyik kisebb adón a Zsaru vagy csirkefogó.

bio

bioLarzen 2013.02.15. 12:10:32

@ledo76: Igen - amikor nem sokkal a vége előtt a másik taxis kinyitja a Cserhalmi által otthagyott táskát tele pénzzel, ott is 500-as kötegek vannak.

De egyébként még így is keserédes nosztalgia... Én is emlékszem még mekkora dolog volt, amikor megjelent a zöld, "bartók" ezres... :)

bio

ledo76 2013.02.17. 08:52:13

@bioLarzen: Szegény megboldogult Kránitz volt a másik taxis. Erre mondta egy haverom, hogy a régi magyar filmekben még az utcán eleső embert is valami ismertebb színész játszotta...
Igen nagy szám volt az 1000-es, valamikor 84-86 körül jelent meg.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.02.17. 13:17:13

@ledo76: Pontosabban '83 nyarán jelent meg a "Bartók"... ha csak egy évet csúsznak a filmmel már van. :)

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2013.02.17. 13:19:20

@bioLarzen: A könyvben elégeti a pénzt annak a háromszázezernek a kivételével, amit a volt feleségének ad...

ledo76 2013.02.18. 13:03:50

@6. alabardos: Igen közben megnéztem én is (valahogy 84-re esküdtem volna), de két évet kellet volna csúszni, mert 81 okt-nov forgott a film.

Kacsóh Barnabás 2013.02.20. 12:18:48

OK, VRbagoly, de ha olvastal volna Munkácsitol mast is, pl. A mangofa negyedik gyümölcset, a Csipkesivatagot, A fattyut, a Lisszaboni esőt (lehetne meg sorolni) nem irnal hülyesegeket erről a klasszisrol. Mint a feltekeny irodalmarok, akik mindig a közepszerü tarsaikat vajazzak, h agyonhallgassak a legnagyobbakat. pattantyús

fidesz = házmesterek pártja 2013.03.09. 16:11:54

Fóti Andor kimaradt a felsorolásból. Meg volt még egy, aki már nem ugrik be...
süti beállítások módosítása