Mert rohad… Mert az egész demokrácia egy nagy átverés, és valójában csak egy maréknyi hataloméhes csoport ármánykodása.

Egy jó cím elad egy könyvet, egy cikket, egy posztot… Én például nem tudok jó címet adni. Legutóbb azt írtam, hogy mostanában két olyan könyvet is olvastam, aminek a címe már évek óta ott ragadt az agyamban. Amiről most szó lesz, arról azt gondoltam, hogy amolyan romantikus izé… ezért is halogattam.…

Uraim! Ki ne szeretne olyan lenni, mint Philip Marlowe, aki ugyan nem egy adonisz, de a fellépése garantáltam pótolja ezt a hiányosságát. Ez a cinikus, dohány és viszki szagú macsó, azonban belül egy lírikus… egy alanyi költő.

„Lenn délen, édes éjen, édent remélsz…” – de nem azt kapsz. Hopp ezzel már kezdtem, egy posztot. Hiába no. a Southern Ghoticról, úgy látszik mindig ez jut eszembe. Még akkor is ha elcsépelt.

„Lent délen édes éjen édent remélsz”… Aztán kiderül, hogy amit kapsz az a Southern Ghotic, avagy az amerikai új gótika. Shazbat! Na, ebből pont az édes éjen remélt éden hiányzik.

Ha már az ember krimi olvasásra adja a fejét nem árt megismerni a klasszikusokat, gondoltam egykor, és elolvastam, ha minden igaz az összes regényét, a Poe után leginkább műfajt teremtőnek tartott szerzőnek, Dashiell Hammettnek. Nem volt nehéz, mindössze öt regényt írt.

Én valamiért kedvelem a keményöklű, de szentimentális hősöket. Talán ezért olvasok aránylag sok Maigret történetet, és ezért kedvelem Raymond Chandlert is. Az egykori költő, bizony ott van Chandler bűnügyi (majdnem detektívet írtam, holott hősei nem mindig nyomozók) történeteiben is.

Ha Humpherey Bogart ikonikus filmszerepeiről esik szó, szinte biztos, hogy az elsők között említi valaki (már Rick Blaine és Philiph Marlowe mellett) Sam Spade figuráját.

Egy újabb könyv az 1001-es listáról. Mondhatni amolyan szatíra, olyan fejlődésregényféle, arról, hogy hogyan válik a hős disznó-embersége oroszlán-emberséggé…

Egy az 1001 könyvből… Nevezték már műfajteremtőnek… Készítettek belőle filmeket… A mai napig vitatkoznak rajta, hogy fikció vagy tényregény (non-fiction)… abban mindenesetre sokan egyetértenek, hogy alapmű. Szóval elvileg az a könyv, amit kár lenne kihagyni. Én mégis évekig kerülgettem a Holcombi…