A lejtőn van megállás?
2013. április 08. írta: regulat

A lejtőn van megállás?

Békés József: Várj egy órát

Már megint a galerik. A fiatalkori bűnözés kedvenc témája volt a szocialista népnevelésnek. Ezekben a történetekben így-vagy úgy a főhős tulajdonképpen „jó gyerek” csak, hát a körülmények… Mintha valami ilyesmit próbáltak volna ebben a témakörben megértetni az írók a művelt néppel.

varj_egy_orat.JPGEgyrészt a felnőtt társadalomnak üzenik, hogy figyeljen oda rájuk, mielőtt még nem késő, másrészt a fejlődő ifjúságot okítják, hogy mindennek van következménye. A múltkori cseh(szlovák) verzióval egyszerre emeltem le a nyitott könyvespolcról az egyik magyar változatot Békés József tollából a Várj egy órát (Móra, 1978. - Kozmosz Könyvek) című regényt.

Arról azért nem szabad megfeledkezni, hogy Békés József olyan tv-filmeknek volt a dramaturgja (többek között), mint az Utánam srácok, az Az öreg bánya titka, a Pocok az ördögmotoros… tehát igen csak közelről volt szerencséje ismerni a dolgozó nép "kallódó" gyermekeit, meg hogy milyen vékony hajszál választja el a csínyt a bűntől. Mindezt csak azért szúrom közbe, mert A Várj egy órát olvasása közben valahogy eszembe jutott, hogy mintha a Pocok az ördögmotorosban lennének hasonló karakterek…

Szóval adva van néhány srác és lány a térről. A banda (vagy a korabeli divatszóval a galeri). Hát mit mondjak a bemutatkozásuk nem szimpatikus. A Kishajó névre hallgató fiú éppen a téri telefonfülkéből telefonálni próbálókat húzza le egy ügyes kis a vonalat megszakító készülékkel… Mondhatni ez még a csíny kategória.

…és akkor megjelenik egy lány, a Jutka, aki egyből leveszi Kishajó trükkjét. Ráadásul le is nézi a csóró társaságot. Na ja, ő egy előkelőbb, vagy csak gazdagabb környékről való.

A tériek meghallják, hogy a lány az Orcidea presszóban találkozik valakikkel.

A csapat vezére, Feri, oda indul három barátjával.

Na, itt hittem azt, hogy átvált West Side Storyba a mese. A presszóban ott van Jutka társasága, ami gyakorlatilag ugyanolyan banda, mint az övék csak gazdagabb. Ráadásul megjelennek a térről a lányok, de mielőtt mindenki énekelni és táncolni kezdene (nem véletlenül csináltak a regényből musicalt) kitör a balhé…

Gazdagék éppen azt játszották, hogy az a lány nyer, akit nagyobb összeggel próbálnak meg a presszó vendégei szobára csábítani.

Feri egy ezresért elvihetné Jutkát....

Kér egy órát az ezres megszerzéséhez… Megszerzi. Úgy hogy betör egy kirakatot és ellop egy órát. [Milyen jól sikerült a címadás, ugye?]

Természetesen elkapják. Kétszer is.

Egyrészt Jutka társasága, akik megverik, meg a rendőrök, akik beviszik. Őt is meg a betörésnél jelen lévő három társát is, és Feri hiába mondja, hogy a többiek csak ott voltak, mind a négyen a XXI. számú Fiúnevelő intézetben kötnek ki. Már a tárgyalásig. Ahol Feri megkapja a „Doxa” nevet.

Természetesen nemi kakaskodás után összehaverkodnak a szobatársakkal Sofőrrel, Tevével, a Simakezűvel, meg a Piaci Léggyel…

…és… Juszt sem mesélem tovább!

Ezt a könyvet filmre/színpadra írták. Jó a ritmusa, szerethetők a karakterek, persze azért csak akad egy ügyeletes gonosz, jelen esetben az intézet igazgatóhelyettese, akinek a gonoszságát az empatikus nevelő figurája ellensúlyozza.

Nem azt mondom, hogy kedvet csinál a Javítóhoz, de azt sugallja, hogy nem kibírhatatlan. Meg, hogy az oda bekerültek, nem elvetemültek, csak egy kicsit eltévedtek. De megvannak bennük azok az értékek, hogy visszataláljanak a helyes útra. (Persze fű alatt, úgy mellékesen azért arra hoz példákat, hogy a többségnek nincs visszaút a helyes ösvényre.)

De a főhősnek Ferinek van. Illetve még lehet.

Aztán jön a happy end. Feri és Jutka egymásba szeretnek, és bár még előttük van Feriék tárgyalása, de mi már tudjuk... és mindenki boldog és mindenki énekel. Ja nem, az a musical volt.

Könnyed, szórakoztató… szóval annyira nem is népnevelő mű ez. Viszont remek alapanyag. Csak egy jó zeneszerző kell hozzá.

A legjobb benne az - nekem legalábbis úgy tűnik -, hogy Békés József szerette és értette a kamaszokat, ami lássuk be az évek múlásával egyre nehezebben megy a magamfajta átlagembernek.

 

És, ha már ifjúsági könyvek, hát menjünk rejtélyt felderíteni gyerekkorom kedvenc rádiós hősével, Szíriusz kapitánnyal.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr815212454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása