Nem akadt jobb neked...
2013. március 28. írta: regulat

Nem akadt jobb neked...

Szabó Magda: Disznótor

Azért kellemetlen egy művészieskedő próza után irodalmat olvasni, mert nagyon látszik a különbség, és az ember gyereke akkor már nem csak a fákat sajnálja, hanem a feleslegesen elpocsékolt időt. Jó, tudom ahhoz, hogy tudjam, hogy pazaroltam az időt végig kellett olvasni. Mert ugye a tapasztalat.

Vannadisznotor_bor.jpgk írók, aki valami érthetetlen okból kimaradtak. Persze meg tudnám magyarázni, hogy az Abigél (már a nagysikerű tévéfilmre gondolok) után én úgy gondoltam, hogy Szabó Magda világa kábé olyan távolságra van tőlem térben és időben, mintha Róma érintésével akarnék gyalog eljutni Debrecenbe… és persze nem mondanék igazat. Kimaradt, na!

Most meg a kezembe került véletlenül - már, ha a nyitott könyvespolcról történő könyvválogatást véletlennek lehet nevezni – a Disznótor (Szépirodalmi, 1980).

Bevallom, akkor - akarom mondani most - csak jobb híján vettem magamhoz. Így utólag azt mondom, hogy jobbat nehezen találtam volna.

Igazából Tóth Janó esete a Kémery lánnyal, mindennapos. Mást is csaltak már meg, másnak is okozott a dühe tragédiát. Nem nagy sztori, és mégis…

A nagyszerű ebben a regényben, ahogy Szabó Magda hősei elmesélik az egész hátterét. Az egyre inkább lecsúszó egykori nagybirtokos Kémeryekét, és a szappangyár miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülő Tóthékét a szappanfőzők utcájából.

Igen, mesélteti, mert a történetbe belépő szereplők mesélnek arról, amit láttak, arról, ahogy látták. Bizony, néha kapkodtam a fejem, hogy most éppen ki a mesél, és kiről is van szó a történetében, mert eleinte nem volt egyszerű a szereplőket és a neveket összepárosítani. Megérteni a Disznótor jelenének múltbéli okait.

És egyszer csak összeáll. Összeáll ezt a szerelmi dominó. Az önként hozott és kikényszerített áldozatok.

Tóthéknál – mondhatni - egyszerű a helyzet, ők mindent a Janó továbbtanulásának, kitörésének, értelmiségivé válásának vetettek alá, és a Janó a szerelemtől vakon megfeledkezett arról, hogy mivel tartozik a családjának… Azaz dehogy feledkezett meg, csak ugye a szerelem… az volt az erősebb, meg az „új” család dölyfe. 

Kémeryéknél már bonyolultabb a helyzet, a matriarcha, a nagymama, az Öregasszony, a Gyilkos élet- és nevelési elvei mindenkire rányomják a bélyegüket. Mindent tönkretesznek. Keménysége Ridegsége áldozatai a férje, a gyerekei, az unokái. Az egyetlen, aki igazi Kémeryvé válik, Pólika, azaz Paula. Már, ha az igazi Kémerység jellemzője a kevélység, az önzés, mások lenézése és kihasználása, megalázása. Akkor ő tényleg a nagyanyja méltó utóda…

És mégis van ebben az egyébként gyűlölnivaló nőben, mármint Pólikában, valami szánalmas, amiért nem tudtam tiszta szívvel utálni. Igen, szántam és gyűlöltem egyszerre. Szántam, mert a Szalayval való kapcsolata szerelme, őt is valamilyen szinten önfeladásra kényszerítette. Bár ez nem lehet mentség arra, ahogy a férjével, férje családjával, vagy éppen a saját fiával bánik.

Valahol úgy érzem, hogy az a böllérkés mindenkinek megváltást hozott. Legfőképpen neki.

Én egy írónőnél nem számítottam arra, hogy regényének legszimpatikusabb alakjai pont férfiak (Győző, Sándor, János, és Anti) lesznek. [Egy írónő nőpárti. Hát nem? Úgy dukál.] Vagy csak ezeket a férfiakat jobban szántam… Nem tudom.

Kicsit haragszom az ízlésformálóimra, hogy ezt a regényt annak idején nem adták a kezembe. Ugyanakkor köszönöm is nekik, hogy a magam Pólikáján túl olvastam. Így sokkal jobban értem Tóthot, aki az utolsó utáni pillanatig valami békésebb megoldást akart választani… Lehet, hogy Tóth tényleg egy gyenge ember, aki akaratlanul is áthazudta magának az élete negyedszázadát. Lehet.

Mindenesetre Hobo is megénekelte a Tóth Janók gyengeségét 1984-ben.

 

 

 

Hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga Pólikája, akiért úgy érzi, hogy megéri még saját magát is becsapni.

Ezt a regényt még biztosan újra fogom olvasni.

 

És akkor előveszek valami olyat, ami reményeim szerint méltó lesz a Disznótorhoz. Most majd Cserna-Szabó András építi a halálcsillagot… a szívem helyén.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr755178838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása