Ezen a blogon ritkán esik szó friss megjelenésről. Így alakult. Viszont ilyenkor a ritka kivétel egyben talán üdítőnek is számít. Különösen akkor, már számomra, amikor egy olyan mű kerül a kezembe, amivel nem tudok mit kezdeni.
Persze, tudom én, hogy ami ironikus, meg szatirikus, azon bár nevetni - általában – lehet, de vidámnak közel sem mondható. Mindettől függetlenül az ember remél…
Habkönnyű. Tudom, hogy értékítéletként ez amolyan degradáló kifejezés, ami már-már az értéktelenség érzetét kelti, de amíg olvastam, végig ez járt a fejemben. Pedig nem értéktelen, csak nem is akar komoly irodalomnak látszani, csak játszani.
"cseh. sci-fi. cseh. sci-fi. még mindig nem tudom egybe kimondani ezt a két szót nevetés nélkül…" - így kezdődik egy értékelés a molyon. És hirtelen azon kezdtem el gondolkodni, hogy az egykori szocialista tábor munkamegosztásában melyik tagállamnak jutott a…
Kolozsvári Grandpierre Emil: A nagy ember/Lófő és kora
Időnként kezembe kerül olyan könyv, ami elgondolkodtat arról, hogy lám-lám milyen felelőtlen is a hatalom, elvégre még nem zúzatta be, még nem vetette máglyára.