Ha már az utóbbi időben megszaporodtak a krimi olvasásaim, óhatatlanul adódik a helyzet, hogy egy-egy népszerű, vagy kevésbé népszerű krimi szerző más jellegű könyve is az ember kezébe akad.

Újabb, korábban számomra valahogy kimaradt, nagyhírű krimi szerző műve került a kezembe. Egy könyv alapján nehéz véleményt mondani, főleg azért, mert ennek a regénynek van egy furcsa izéje, amiről nem tudom eldönteni, hogy egy egyszeri felhang, vagy tényleg ez a stílusa…

Vannak művek, amik úgy megakadnak az ember torkán. Nem azért mert rossz, és emészthetetlen – mondjuk, abból elég sok van - hanem azért, mert az ember nem tud vele mit kezdeni… erre mondják, hogy se lenyelni, se kiköpni…

Ez lesz életem első walesi írója, gondoltam a fülszöveg alapján, aztán kiderül, hogy Dylan Thomas, Ken Follett vagy éppen Rold Dahle is walesi.

Annak idején, amikor először olvastam a Modern Könyvtár sorozat egy kötetét, valahogy nem is értettem, hogy ezek a mondhatni jellegtelen, kis tarka kötetek milyen meglepetéseket tartalmazhatnak.

Mondhatni nem egy korszerű krimi, ahol a főhős egy nagydarab, nem kicsit elhízott, láncdohányos, és némiképp iszákos rendőr. Bár ezt a leírás ugyan tökéletesen illik gyermekkorom lakótelepi körzeti megbízottjára is, most mégsem róla olvastam, hanem a Quai d’Orsay zseniéről, Maigret felügyelőről.

Ha le akarom egyszerűsíteni a dolgot, kétféle korrupció van. Már szerintem. Az egyikben a vesztegető a vesztegetettnek kiszolgáltatott kisember. Az áldozat. Majdnem mondtam példát, de szerintem mindenki tud... A másikban, nos a másik esetben, gazdag emberek által odavetett alamizsnáért adja el a…

Az általam kedvelt gengszter történetek, általában fejlődésregények is, amik arról szólnak, hogy hogyan lesz egy piti bűnözőből, vagy véletlenül a törvényen kívülre keveredett, egyébként jó emberből nagymenő bandafőnök, vagy valami hasonló.

Mert cseh. Valójában ennyi minden kellett ahhoz, hogy meggyőzzem magam arról, hogy ezt a szakadt védőborítós könyvet el kell hoznom a nyitott könyvespolcról. A szerző neve semmit nem mondott, a címe nem volt érdekes, és a fülszöveg… valami vörös farkat sejtetett. Holott…

A Goncourt-díj (Prix Goncourt) egy francia irodalmi díj, melyet az év "legjobb és legképzelettelibb prózai művének" ajánlanak. – írja a Wikipédia. Nos, ahhoz képest, hogy 1903 óta 109 író vette át a díjat, nem sok díjazott műhöz volt szerencsém.