Mond még valakinek valamit az a kifejezés, hogy „galeri”? Azt hiszem, hogy egyre kevesebben emlékszünk erre. Fiatalokból összeverődött, kisebb-nagyobb bűncselekményeket is elkövető társaság, ez volt a galeri az ötvenes-hetvenes években. Nem azért felejtettük el, mert a jelenség megszűnt, hanem mert a szó kiment a divatból.

Persze, amikor azt írom, hogy jelenség [de, jobb nem jutott eszembe] akkor tulajdonképpen hülyeséget beszélek. Az otthonról elszakadás, a valamilyen más csoportba tartozás igénye nem jelenség, hanem az élet rendje.

Josef Kutík egy prágai galeri történetét mondatja el hősével, a Kancsal Tehénnel [Vajon ma is adnak ilyen barom neveket egymásnak a bandatagok? Valószínű.] , a Ballada a fekete aszfaltról (Móra, 1979) című regényében.

Honzáért, azaz a Kancsal Tehenért éjjel jönnek a rendőrök és elviszik. Kihallgatásra. Talán Maga sem tudja hogy miért. A galeriről kérdezik. Fülesről, Tonyról, Lexikonról, Gésáról, Balfékről, Dagmaráról és Sonáról. Miközben próbál rájönni, hogy mivel vádolják, felidézi a galeri történetét. Azt, hogy hogyan kerültek össze, hogy min mentek együtt keresztül, és a belső konfliktusaikat.

Így jutunk el a robbanásig, amikor a galeri tagjai egymás ellen fordulnak.

Igen, a végén minden, vagy legalábbis a vád kiderül.

Nem tudom, hogy Kutíknak mi volt a célja. Talán a szülőket akarta figyelmeztetni az ifjúsági problémára, a korszak nagy és valójában álproblémájára. Talán a kamaszokat akarta elrettenteni és elvenni a kedvüket a bandázástól. Nem tudom. Viszont összehozott egy jó krimit. Vajon mit tanult (volna) ebből a történetből Dousková, és a vele lázadó gimnazisták? Mert ezek az ő szüleik...

Népnevelésből azért nem adnék Kutíknak kettesnél jobbat. Ha most lennék a húszas éveim elején, nekem nem vette volna el a kedvem a bandázástól. Az a baj ezzel a népneveléssel [már, ha egyáltalán volt ilyen szándéka], hogy az igazi okokat, a családdal pontosabban a szülőkkel való konfliktust csak mellékesen említi. Mert az minden bandatagról kiderül szép lassan, hogy valami otthon nem ollrájt.

Az meg amikor, a rendőr szájába adja azt a szöveget, hogy az egyén mivel tartozik a (szocialista) társadalomnak, az egyenesen gáz.

Mégis, mivel a csoporton belüli konfliktusok építik a cselekményt, nagyon jó lett az egész. Kutik végig feszült hangulatot teremt, amiből ugyan kisejlik egyfajta végkifejlet, de mégsem egészen azt kaptam, amit vártam…

És lássuk be, a történet kortalan és rendszer független. Bárhol, bármikor újraírhatja, újraírhatná az élet.

Még valami.

Azért csak most írom a posztot, mert valami nagyon zavart. Egy apróság. Amitől kicsit úgy éreztem, hogy Honza, azaz a Kancsal Tehén engem, az olvasót is vádlóként, vagy kihallgatóként kezel. Kellett, hozzá vagy két nap, amíg rájöttem. Honza nekem, de lehet, hogy magának sem mondott igazat. A vallomása fals. Hogy ez szerkesztési hiba, vagy bravúr… Én inkább az utóbbinak tekintem. A történet abból indul ki, hogy Honza nem tudja, hogy miért vitték be, hogy mi történt aznap este… Pedig szerintem tudta, csak azt nem, hogy ki az áldozat. Hogy ki feküdt aznap este az Agyagosnak hívott parkban, a banda törzshelyén, a földön. Nem véletlenül vett fel másik cipőt, amikor elvitték, azt hazudva, hogy este is abban volt…

Szóval népnevelés ide, vagy oda, de Kutík könyve szerintem igazán jól sikerült darab. Sajnálom, hogy csak most került a kezembe.

És most nagy levegő, mert az egykori nagy kedvenc legújabb fantasy próbálkozását veszem elő, és félek… Negyedszázad alatt mintha elvesztettem volna a közös hangot Vavyan Fable-lel. Valószínűleg mind a ketten változtuk. De lássuk a Barbárság tengerét.