„Tudta, hogy a (…) közvélemény szemében magától értetődő lesz, ha egészséges fiatalemberek partiba dobnak egy rossz kurvát – sőt, ez volt a nyugtalanító, ő maga sem talált ebben semmi kivetnivalót -, és hogy az esetre fény derült, ezt inkább pechnek tekintik, mint bűnnek és megbocsájtják a férfiak,…
A krimit szeretem, a rémtörténeteket nem. Írhattam volna thrillert is, meg horrort is… de voltaképpen nem a műfaj a lényeg, hanem hogy nem szeretek félni. És nekem teljesen mindegy, hogy filmen, a tábortűz mellett, vagy könyvben akarják rám a frászt hozni. Leginkább nem kérek belőle. Aztán van, hogy…
1934. május 23-án egy rendőrosztag Sailes város közelében lelövi Bonnie Parkert és Clyde Barrowt… A bűnözőpárt, akik szinte a gátlástalan erőszak, vágy jelképeivé váltak.
Nem is tudom, hogy miért van az, hogy a Magvető Albatrosz sorozata úgy él bennem, mint krimisorozat, holott kaptak benne helyet a krimik mellett, különféle kalandregények is. De valamiért ezeket annak idején valamiért félreraktam.
Volt egyszer egy zseniális fiatalember, aki egyrészt jókor született, ahhoz, hogy a művei nemzetközi ismertséget adjanak neki. Humora, mesélő tehetsége miatt sokszor hasonlítják a ponyvakirály Rejtő Jenőhöz.
Ebben a blogban viszonylag ritkán esik szó friss kiadványról. Momentán a friss alatt azt értem, ha az adott könyvet úgy egy éven belül adták ki… Nem mondom, néha előfordul, hogy az általam olvasott régi könyvnek éppen van új kiadása, de ez tényleg elenyésző. Most viszont egy tavaly kiadott kötetről…
Attól, hogy valami zseniális… nos, attól még nem kell szeretni.
Indokína… Valamikor a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején. Egy korszak vége, vagy egy korszak kezdete. Diem Bien Phu még áll. Még a Truman-doktrína sem dőlt meg… A korszakról, no meg Vietnámról, szinte mindenkinek ugyanaz a regény ugrik be…
Igen, Graham Greenetől…
No, rég volt, hogy ennyit kelljen mindenféle portálokon olvasgatnom, hogy tényleg kerekké váljon az olvasmányélmény. Bevallom soha nem voltam jó színészekből. Még a színész óriásokból sem. Így eleinte okozott némi gondot ez a bulvár téma.
Mert nekem bizony gőzöm sem volt…
1984. volt az az év… Na nem az amit Orwell jósolt, hanem az, amelyikben anélkül olvashattam el Erich Segaltól a Love storyt, hogy cikinek éreztem volna. Lett lévén ugyanis anyag a magyar fakultáción. Mert mint egyszer már (vagy többször is) említettem a fiúk is olvasnak szerelmes…