Ebben a blogban viszonylag ritkán esik szó friss kiadványról. Momentán a friss alatt azt értem, ha az adott könyvet úgy egy éven belül adták ki… Nem mondom, néha előfordul, hogy az általam olvasott régi könyvnek éppen van új kiadása, de ez tényleg elenyésző. Most viszont egy tavaly kiadott kötetről lesz szó…
Igen, vannak szerzők, akikkel elfogult vagyok. Akiktől kell az új. Rajongónak nem mondanám magam, mert ugye nem olvasom rongyosra a kötetet, nem tudok belőle idézni… de elfogultnak elfogult vagyok. Meg érdeklődő…
Az egyik ilyen szerző Nick Hornby, akinek a magyarul megjelent művei közül a 31 dal, és az általa szerkesztett Beszélgetés az angyallal maradt ki. A magyarul megjelent regényeit mind olvastam. Némelyiket többször is. …és mindet szerettem.
..és 2009, a Júlia óta váratott az új könyvvel… úgyhogy amikor megvettem a Vicces lány (Európa, 2015) című újdonatot, amolyan önuralmi gyakorlatként besoroltam az olvasandó könyvek közé… és vártam.
Bevallom, Hornby, még Rob (Pop, csajok, satöbbi) töketlensége, elbaltázott élete, tulajdonképpen átlagossága miatt vált érdekessé, és ezt hétköznapi balfékséget, a semmi érdekes érdekessé tételét minden könyvében hozta. Mondanám, hogy színessé, de legalábbis árnyalatban gazdaggá tudja tenni a szürkét… De ilyet nem mondok, mert azok is utálnának érte, akik arról ábrándoznak, hogy egy mister Gray jól megalázza őket, meg azok is, akik a mister Grayról szóló történeteket az irodalom megcsúfolásának tartják.
Node, beszéljünk inkább BarbaraSophie (ott van a fülszöveg, megmagyarázza) love storyjáról.
Lássuk be ezt már a borító mottója elárulja, amikor az vigyorog az olvasóra, hogy
Aki nem mer szerelmet vallani a nőnek, az meg sem érdemli őt.
Mert bizony ez egy kicsit szokatlan Hornby történet… ez itt kérem jobbára siker történet. Persze vannak itt is elbaltázott életek, hétköznapi tragédiák… mert anélkül nem lenne az igazi, de ez egy csendes mosolyt varázsló könyv.
Számomra külön öröm, hogy mindez egy sitcom sorozat köré épül. Alapvetően szeretem a műfajt, és bár kulisszatitkokat nem tud meg az olvasó, de a főszereplők, írók, és a producer ötöse pont elég, hogy lekösse az olvasót, szórakoztassa, és meséljen a hatvanas évek Londonjáról…. a popkultúráról... a magas lovon ülő, lekezelően felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő értelmiségről... a párkapcsolatokról...
Tulajdonképpen mit is magyarázok?
El kell olvasni, és kész!
A fülszöveg afféle "jutalomjáték"-nak titulálja a regényt.
Az.
Jutalom az olvasónak is. Könnyed, olvasmányos, szórakoztató… amiért Horbyt szeretem. És most az élet nagy kérdéseit se nagyon feszegeti.
