No, rég volt, hogy ennyit kelljen mindenféle portálokon olvasgatnom, hogy tényleg kerekké váljon az olvasmányélmény. Bevallom soha nem voltam jó színészekből. Még a színész óriásokból sem. Így eleinte okozott némi gondot ez a bulvár téma.

Mert nekem bizony gőzöm sem volt arról, amit hatvan évvel ezelőtt úgy nagyjából az egész ország tudott, így nehezemre esett Hollós Korvin Lajos hősnőjét Dalmáth Elzát azonosítanom Bayor (igen, Bayor és nem Bajor, ő így írta y-nal!) Gizivel. Mondjuk ezt a ronda borítós kis könyvet, Komédiások (Szépirodalmi, 1966) talán kezembe sem veszem, ha nemrég nem olvasom el gyermekkori elmaradásomat a Vöröstorony kincsét. Annyira nem ismertem előtte Hollós Korvint, hogy a nemrég oly népszerűvé vált Csonka versről sem tudtam, hogy ő írta.

Szóval az író hiába hívja fel a figyelmet a fülszövegben, hogy műve nem kulcsregény, valószínűleg sokan annak tekinthették. Joggal. Dalmáth Elza élete fő fordulataiban szinte tökéletes mása Bayorénak, és a megoldást jelentő napló is azt a közvélekedésben élő verziót támasztja alá, hogy nem kettős öngyilkosság történt, hanem a lassan leépülő, tudatzavaros férj, Germán Tibor ölte meg a színésznőt, majd végzett magával.

A regény, minő bulvári fordulat azzal kezdődik, hogy a mesélő Dalmáth rajongója, és a férj, Bóra Ádám, mondhatni barátja, bevallja, hogy ő volt az egyetlen, aki hiteles információval bírt a Dalmáth Bóra házaspár haláláról, mivel a tragédia estéjén magához vette Bóra Ádám naplóját, de azt eddig nem adta közre.

Mi lehet bulvárosabb ennél a felütésnél?

És a továbbiakban a rajongó és közeli barát szempontjából elmeséli Dalmáth Elza életét. Mesél színészi zsenijéről és emberi nagyságáról. Házasságairól, önfeláldozásáról… a csodált és ünnepelt díváról.

Érdekes. No. De ettől még nem esne hasra az ember. Ez amolyan fiktív életrajz a húszas évek végétől többször is a csúcsra érő színészkirálynőről, kis színesekkel fűszerezve… a rajongó tollából.

Így utólag tényleg érdekelne, hogy Hollós Korvin vajon mennyire állt közel a dívához. Adatot nem nagyon találtam.

A nagy csavar a napló, a IV. fejezet.

Mondják nálam okosabbak, hogy Hollós Korvin pszichologizál. Hogy itt az igazi fikció, amikor leírja, hogy a kikeresztelkedett zsidó orvos, milyen lelki traumákon ment át, míg a háborút bujkálva túlélve elhatalmasodott rajta az őrület és nem végzett mind a kettőjükkel.

Ha a bulvár részt ismertem volna, azt mondanám, hogy ez az egy fejezet önmagában is megáll a lábán. Zseniális. Olyan indulatok kavarognak, amit csak érezni és nem felfogni tudok. Szeretet és gyűlölet… és persze kis kulisszatitok szerűségek, amik akár igazak is lehetnek. Tulajdonképpen ez hatja át az egész regényt és ez adja a napló szörnyűségét is, hogy az olvasó, főleg, ha kicsit utána olvas a Bayor Gizi életrajznak, visszaemlékezéseknek, tényleg nem tudja eldönteni, hogy mi a valóság, és mi Hollós Korvin fantáziája.

...és vajon ki is a komédiás...?

Bevallom, úgy tettem le a könyvet, hogy azért annyira nem tetszett, és ahogy olvastam utána Bayor Giziről úgy vettem elő a könyvet és lapoztam fel, hogy akkor most erről hogy is ír?

…és napról napra biztosabb vagyok benne, hogy egy bulvártémát így megírni, ahhoz kell igazán a zseni…

…és a végére a Csonka vers… mert jó.