Ugrálok az időben, pont úgy ahogy a hazai kiadók tették, amikor ötletszerűen jelentettek meg műveket a Perry Mason univerzumból. Bár feltehetőleg időrendben olvasva szépen kirajzolódna a figura fejlődéstörténete, de így legalább van mire rácsodálkozni.
Úgyhogy most a legutóbbi Mason olvasáshoz képest majd húsz évet ugrottam vissza az időben, hogy megismerjem az A harcias nagymama esetét (Európa – Bagoly könyvek, 1958), vagy ahogy a korábbi, szintén Kosáryné fordítás címe mondta: A kártyás asszonyt.
Igen, a képen a borító szakadt. És kikereshettem volna a netről egy olyat, ahol… de ugye, mivel elsősorban használt könyveket olvasok (mondhatni kukázom őket), így legalább az állapotuk is látszik. És, ha már a könyvről, és nem a tartalmáról esik szó, akkor azt is megemlíteném, hogy az ötvenes években a Bagoly-könyvek sorozat, amiről kevesen hallottunk, szerintem, az Európa első kísérlete volt, hogy konkurenciát csináljon a Magvető Albatrosz sorozatának. Láthatóan hasonló a formátum, meg a bagoly is madár… sajnos, vagy nem, de ha jól tudom, ehhez a rövid életű sorozathoz az Európa a Pengős regények sorozat köteteit használta fel, de pár kötet után a sorozat hamvába holt… később lettek a Fekete könyvek.
No, de vissza a harcias nagymamához, ami, ha nem tudnánk a megjelenés évét, akkor is egyértelműen korai Mason történet. Egyrészt, mert erősen kacsingat hardboiled felé, azaz Mason ott van az események sűrűjében. Ha nem is pofozkodik, de keménykedik… meg bizonyítékot tüntet el.
Másrészt az áll a regényben egy helyütt, hogy Della Street, az Mason titkárnője és menyasszonya. Mondjuk ez a főnök és titkárnő közötti romantikus szál az első, amit Gardner a későbbiekben elvarr, azzal, hogy a következő könyvben Mason megkéri miss Street kezét, aki nemet mond…. és innentől, mindenki azt gondol kettőjük kapcsolatába bele, amit akar.
Kalandozok.
Ott tartottam, hogy tipikus korai Mason. Rögtön az elején jön egy különc megbízó, jelen esetben egy szivarozó öregasszony, egy olyan feladattal, ami abszolút kívül esik Mason praxisán… Mert Mason nem az a jogász, aki kártyaadósságok rendezésével foglalkozik. Általában. De most elvállalja, hogy a megbízó unokájának a kártyaadósságát rendezi, mielőtt azt felhasználja ellene a férje… Szóval elvállalja egyrészt a különc megbízó miatt, másrészt mert jogilag érdekes a helyszín, ahol az ügyet rendezni kéne, egy a város vizeken kívül horgonyzó kaszinóhajó.
Naná, hogy a hajón meghal valaki, méghozzá annak két tulajdonosból az egyik. És persze ott van épp a hajón Mason, a megbízó, a megbízó unokája, annak férje, úgyhogy szóba jöhető elkövetőből akad bőven. Na jó, mi olvasók tudjuk, hogy Mason nem lehetett. Vele voltunk…
Kezdődik a rohangálós, rendőrség megtévesztős történetvezetés, aminek a végén persze a tárgyalóteremben kötünk ki, és Mason olyan személyében találja meg a gyilkost, akire nem is gyanakodtunk.
Sajnos, vagy nem, hiába jó a történet, hiányzik belőle az a bizonyos plusz mondanivaló, plusz jogi csavar (vagy csak annyira amerikai, hogy nem vettem észre), így ez egy szimpla zsarolási ügy, és egy szimpla gyilkosság.
Annak viszont kiváló.
