Szorbok. Nem szerbek, hanem szorbok. Először azt hittem, hogy az az o betű csak egy nyomdahiba a fülszövegben. Mindenesetre hazavittem a könyvet. …és félretettem. Úgy kellett volna hagyni.

Aztán jött a kijárási korlátozás és azt hittem, hogy egy két napon belül túl leszek Felix Hannush történetén, de vagy csak az olvasás nem ment… vagy inkább ez a furcsának egyáltalán nem tekinthető, önéletrajzi elemekkel átszőtt így jöttem regény nem tudott megfogni az istennek sem. Azt nem mondanám, hogy rossz. Azt meg végképp nem, hogy jó. …és ha valaki a szorbokról, erről a Németország dél-keleti csücskében élő népcsoportról akar olvasni… akkor ezt a könyvet felejtse el. Nagyjából bárhol játszódhatna a történeti az egykori Keleti-blokkban, szóval Jurij Brĕzan nem ad nekünk semmi pluszt a Férfiévek (Kossuth, 1967.) című regényében.

Illetve egyvalamiben mégis…

…és ez nem az, hogy az egykori diák tizenév küzdelmei után, hogy indul vissza az iskolapadba.

Nem népfőiskola csinálás, nem a téeszesítés… Ezekről, már ha akar az ember, tucatnyi jobb művet is olvashat.

Az egyetlen, amiért érdekes volt olvasni, az a falu két „fő”kommunistájának a párharca.

Hannush a tanító jellegű kommunista, aki népfőiskolát alapít, aki meggyőzéssel akar téeszt csinálni, aki kvázi példamutatással agitál és mellette (mert ugye a céljuk közös, és ebben jobbára egyet is értenek) ott van a polgármester, a gyerekkor óta tartó versenytárs, aki igazi komiszár. Aki mindent erővel akar lenyomni az emberek torkán, akik egyébként mást sem szeretnének, mint jobban élni, és lényegében leszarják a politikát. Annyiban szeretik a néphatalmat, hogy földet osztott, és pont annyira utálják, mert kolhozosítani akar. Mondjuk a hatvanas évek elején, Sztálin után, de még Hoenecker előtt nem kellett nagy bátorság a komiszárok kigúnyolásához.

Persze van benne egy két jó karakter, de igazából az egész tizenkettő egy tucat.

Ami kicsit meglepett, hogy az emberek nagyjából lépnek meg nyugatra és úgy jönnek vissza, mintha nem is lenne határ. Aztán persze megnéztem az évszámokat. Ez a regény még a Berlini-fal előtti időkről szól. Arról az időszakról, amikor 2,6 millió lakos települt át az NDK-ból az NSZK-ba.

Szóval, hogy miért érdemes elolvasni?

Nem érdemes. Fejlődésregénynek gyenge.

...és a szorbokról se tudni meg semmit.

Valamikor a regény közepén hősünk ír egy ideológiailag felvilágosító célú, amolyan népszínművet, ami lényegében bukás. Bukás, mert ugyan vannak benne az életből vett jó pillanatok, de összességében mesterkélt.

Pont, mintha ez a könyv.