Ilyenkor kéne azzal kezdeni, hogy hát izé… de ugye háttal nem kezdünk mondatot. Így próbálok valamit írni egy könyvről, amire azt nem mondanám, hogy szóra sem érdemes, de mégis olyan semmilyen volt nekem.

Azt gondolom, hogy a krimi irodalmi szocializálódás (váljon az ember rajongóvá, avagy nem) egy fontos pontja a viktoriánus krimi. Azaz Sir Arthur Conan Doyle, vagy Agatha Christie műveinek olvasása. A klasszikusok. Vidéki kastély, némi természetfölötti (lett légyen az egy szellem, vagy éppen egy rejtélyes haláleset egy bezárt szobában), egy zseniális logikájú nyomozó… Ilyen egy klasszikus krimi.

Most persze mondhatnám azt, hogy pont ezért választottam, John Dickson Carr viktoriánus krimijét, az A kastély titka (Európa, 1979) címűt, de nem. Egyszerűen csak levettem a polcról.

Azt azért tudtam, hogy Carr klasszikus krimiket írt, meg azt is, hogy igazán mestere a lehetetlen(nek látszó) bűnügyeknek, de igazából nem tudtam, hogy történelmi krimit fogok olvasni. Persze, ha elolvasom a fülszöveget… de a hetvenes nyolcvanas években annyira szar fülszövegek születtek, hogy azt maximum a könyv elolvasása után szoktam megnézni, csak hogy elszörnyedjek. Mondjuk itt pont jó fülszöveg született…

Ez a regény egy stílusgyakorlat. …és annak mesteri, mindössze egy hibája van.

Az az egy hiba pediglen a főszereplő, az ügyvéd és krimiszerző Clive Strickland. Valahogy olyan semmilyen lett. Hiányzik belőle a zseni, az egyéniség. Belekeveredik. Kinyomozza. Hurrá!

Nem egy Gideon Fell vagy egy Sir Henry Merrivale (Carr legtöbbet használt nyomozói). Valahogy sótlan.

Az ilyenre szoktam mondani, hogy strandolvasmány.

Vagy hogy a Sziámi 100 Bolha című dalát idézzem a könyv kapcsán:

„Jó. De nem elég, nem elég jó.

Finom. De nem elég, nem elég durva…”

Ez az a krimi, amiről olvasás után egy héttel már nem tudtam mit mondani, azért is akadtam el ezzel a poszttal.

Tulajdonképpen a misztérium működik. A rejtély elég rejtélyes. Mindenki gyanús, de van egy régi titok, ami nélkül, nem fejthető meg a bűncselekmény. (mellesleg, de!)

Tulajdonképpen a korrajz élvezetes. Ami egy történelmi kriminél fontos.

…és mégis rohadtul felejthető az egész.

Szóval adtam neki három és fél csillagot, mert amíg olvastam, addig tulajdonképpen tetszett, de már szerintem másnap elfelejtettem mindent azon túl, hogy ki a gyilkos.

Viktoriánus krimiben még mindig Hernádi Gyula Hasfelmetsző Jackje az etalon számomra, igaz, az nem is annyira krimi… Történelmi krimiben meg Edigeytől az Az elámi nyilvessző.

…és továbbra sem vagyok klasszikus krimi rajongó.