Az utóbbi időben sok krimit olvasok. Teszem ezt azért is, mert a hetvenes-nyolcvanas évek könyveihez aránylag könnyen és mindenképp pénztárca takarékos módon jutok hozzá. No meg azért is, mert ott a két legendás sorozat (ma tán nincs is ilyen) az Albatrosz könyvek (Magvető), és a Fekete könyvek (Európa).

Ennek köszönhető, hogy egy-egy ezekben a sorozatokban rendszeresen előforduló író hőseivel egyre bensőségesebb kapcsolatot ápolok. Viszont van egy hátulütője, ahogy egyre többet olvas egy sorozatból az ember, úgy lesz egyre kritikusabb, ráadásul az írók teljesítményének a hullámzása is jobban érzékelhető.

Amikor sok év kihagyás után újra Erle Stanley Gardner Perry Mason krimijeit olvastam, rá kellet jönnöm, hogy sokkal jobbak, mint tizenéves koromban. De most, hogy aránylag rendszeresen olvasok Gardnert, rá kell jönnöm, hogy a tömegtermelésnek bizony vannak hibái.

A most olvasott Az alázatos zsaroló esete (Európa – Fekete könyvek, 1981) például ilyen tömegtermék. Ráadásul olyan hülye címe van… Nem?

Bár ebben meg kell védenem Gyepes Juditot, mert az eredeti frázist, a the gilded lily-t szerintem nem lehet frappánsan fordítani. Pedig ugye Perry Mason eseteinek kell a frappáns cím. Mindenesetre az eredeti jobban utal a történet lényegére, mint a magyar, mert az alázatos zsaroló, aki egyben a hulla is a történetben mellékszereplő, míg az „aranyozott liliom”*…

Már az indítás is eltér az általam megszokottól. Egy Mason történet (eddigi ismereteim) szerint úgy kezdődik, hogy vagy Mason botlik bele valami furcsába, amiből ügy lesz, vagy megjelenik valaki, aki megbízza valami mással, amiről még Mason se tudja, hogy miért vállalja el, aztán kiderül, hogy csak van egy Masonnek való gyilkossági ügy is történetben.

Itt meg a regény első negyedében azt sem tudja az olvasó, hogy él-e még Mason, sőt felmerül benne a kérdés, hogy Gardner egyszerűen átverte a címadással és nem is Mason regény, hanem egy új főhőst ismer meg Stewart G. Bedford személyében, akit kapásból megzsarolnak, majd megtalálja a zsaroló hulláját…

Megnyugtatok mindenkit, azért Mason csak előkerül, de nem véletlenül, hanem már konkrét gyilkossági ügyben kérik fel védőnek…

És persze meg is oldja az ügyet, méghozzá a tárgyalóteremben. Tulajdonképpen, tisztes iparos munka, a végén meglepő fordulattal. Ahogy illik.

Mint ahogy egy Gardner regényben az is illik, hogy legyen benne némi etikai probléma felvetés is, nos itt ez mindössze arra korlátozódik, hogy hol kezdődik a bizonyíték meghamisítása.

Ugye, hogy nem egy nagy durranás.

Mindazonáltal színvonalas, szórakoztató munka, ami jó kikapcsolódás a krimi rajongóknak, amatőr detektíveknek. De nem egy maradandó élmény…. Szerintem.

*gild the lily - aranyozni a liliomot: idióma mondhatni a „túltolásra”, azaz arra, hogy az önmagában tökéletest a hozzáadott díszítés elrontja