Ha egy szöveg (értek ez alatt könyvet) minőségét azzal akarnám jellemezni, hogy milyen gyorsan haladtam az olvasással, akkor most a negatív jelzők tömkelegével kellene illetnem a legutóbb olvasott könyvet. Elvégre alig négyszáz oldal több mint két hónap alatt…

Tipikusan az a helyzet, hogy az ember már alig emlékszik az elejére, mire a végére ér. Talán most nem is a könyvről kéne írni, hanem a körülményekről, ami miatt nem ment az olvasás. Arról, hogy ebben a furcsa vírushírek által uralt világban a megbízható, kompetens információ utáni vágy olyan szinten terheli az agyamat, hogy más típusú, komoly gondolatok befogadására szinte alig képes. Én meg pont ebben az időszakban olvasok Heinrich Böllt, akivel már korábban is az volt a gondom, hogy baromi nehezen tudok ráhangolódni, miközben érzem, hogy nagyon jó, amit olvasok, csak épp nem tudok belefeledkezni. Nincs olvasási flow, amikor magukkal sodornak a betűk, elragad a történet.

Szóval, nem volt kétséges, hogy nehezen fogok haladni az olvasással, de hogy ennyire az engem is meglepett. Pedig, amikor február elején belekezdtem, még nem sejtettem, hogy az eljövendő két hónap mennyire aktuálissá teszi a Gondviselő ostromzár (Magvető, 1980) címet.

Ha Böll kötetet olvasok, az olyan, mintha egy tükörről falra visszavetített képen néznék filmet. Olyan tükörről, amibe előzőleg valaki belevágott egy kalapácsot, vagy egy féltéglát és egyes szilánkok hiányoznak, mások meg csak egyszerűen máshova szórják a képet, és ebből az izéből kéne összeraknom, hogy mi történik.

Mert történik. Nem is kevés.

Talán egy kártyavár omlik össze, vagy csak a hetvenes évek nyugat-német polgári képének tart tükröt Böll, amikor a múlt és a jelen problémáit tolja az olvasó orra alá ennek a pár napnak a történetében.

Mert a háborús múlt, vagy az azt követő vadkapitalizmus, ami a postás fiából, Fritz Tolmból sajtó mágnást csinál a múlt. Hogy valami csúcsizének az elnöke lesz a jelen. A családjának ’68-hoz való viszonya a hetvenes évekre egyszerre a múlt és a jelen. Minden ott van. A polgári lét, a fogyasztói társadalom álságossága, a nem radikális szocialista ideológia már-már rózsaszín köde, és a hetvenes évek legnagyobb problémája a terrorizmus.

Mert e történet kezdetén a merénylő már elindult…

Tolmot védik, őrzik, a környezetét ellenőrzik, és ez mindenkinek kellemetlen, őrzöttnek, őrzőnek, és a környezetüknek egyaránt.

Miközben a történet halad, Böll úr igyekszik a helyükre rakni a szilánkokat, a Tolm család és környezete látszólagos rendezett polgári léte szétesik három nap alatt.

…és az olvasó (azaz én), ötven év történéseit látva felröhög Böll/Tolm sommás jóslatán: Hogy a szocializmusnak kell következnie, hogy győznie kell…

Nem véletlenül van benne ez a regény az 1001-ben, akkor és ott fontos volt, ma meg segít egy kicsit árnyaltabban látni azt az időszakot.