Pokolra fogok jutni. Megint szocialista krimit olvastam és jól szórakoztam… reménytelen vagyok.

Pedig a dolog végtelenül egyszerű. Nem működnek az előítéleteim. Például egy szocialista krimitől nem várom azt, hogy… tulajdonképpen nem tudnám megmondani, hogy mit nem várok. Engem nem zavarnak a műfaji jellemzők. Mondjuk engem akkor sem zavarnak, ha leülök a tévé elé és megnézem a JAG, vagy a CSI… esetleg a NCIS sorozatok valamelyikét. Igen van benne propaganda. És ha nem tolják túl, akkor nem zavar. Megbirkózom vele, felnőtt gondolkodni képes lénynek tartom magam.

Persze, ha már mételyezem magam, akkor nem hagyhatom ki a krimiirodalom Csernobiljának titulált Mattyasovszky Jenő margyar Dzsémszbondját, Hódot. A több mint húsz művet tartalmazó sorozat második része került elém, a Hód küldetése (Kossuth, 1969).

A hazai szocialista krimi egyik fő ága a kémregény, hiszen marxista alapvetés, hogy a szocialista öntudat és jólét (kéretik ezen nem túl hangosan röhögni) megszűnteti a proletárt bűnre késztető okokat, így bűnözőnek megmaradnak a beteg, deviáns elemek (de ezeket majd elzárják és kezelik), valamint a népi demokrácia tönkretételére szövetkező külföldi hatalmak, és az őket segítő deklasszált elemek. Ez van, vagy műkincset akarnak lopni, vagy találmányt, vagy hadititkot. De ezt a zseniális kémelhárítók megneszelik, felderítik, és megakadályozzák.

Szorgos népünk győz!

Lám most is, egy sikertelen betörés nyomozására azonnal lecsap a kémelhárítás, átveszi, és… jól beépíti Hódot. Kőmíves Kelemen se csinálta jobban az asszonnyal.

Soha nem értettem, hogy egy ilyen kis országban, hogy a bánatban nem fut össze ismerőssel ez a szuperkém(elhárító). Na mindegy.

Hód sztorija (mint általában) feszes, olvasmányos, könnyen emészthető.

Soha nem lesz része a világirodalom remekeinek, viszont szórakoztat. A közelmúltban olvasott két szocialista kémregény között ez a középút. Rubin Szilárd Mulatsága ugyan kicsit nehézkesen indul a mai olvasó számára, de zseniális bezárt szoba rejtély, míg Révész Gy. Igzgága bébije egyszerűen nem is krimi… izgalmasnak, meg végképp nem mondanám. Meg jónak sem.

Mattyasovszky viszont írt egy jó kalandregényt. Valószínűleg nem is nagyon akart többet, mint szórakoztatni, és azt remekül oldotta meg. A történetnek vannak komoly döccenői, már, ha elemeznénk a történetet, de ezeken a szerző nagyvonalúan átlép, és átlépteti az olvasót is.

Sőt, még azt is sikerül elérnie, hogy a rutintalan olvasó még abban is bizonytalan legyen egy kicsit, hogy ki is Hód. Hogy mi az álcája… aztán persze kiderül.

És ami még Mattyasovszky nagy előnye, hogy egy picit alájátszik a kortárs olvasónak, azzal, hogy néha kikacsint, hogy persze vannak itt még bajok, az öntudat és a morál frontján. Mert kérem ez egy olyan világ, ahol például a segédmunkás simán iszik munkaidőben, büntetlenül… ahol egyes árukat pult alól árulnak, ahol egy évig kell gyűjteni egy tévére, és ahol talán egy élet munkája juttat egy autóhoz…

Egyszóval, magvas gondolatokat ne várjon az olvasó, de Hód van annyira szórakoztató egyed, mint Mr Bond.

Nyugodtan előlehet venni a Hód történeteket, kikapcsolódásnak tökéletesek.