A lírikus magánkopó
2019. november 16. írta: regulat

A lírikus magánkopó

Raymond Chandler: Asszony a tóban (Philip Marlowe 4.)

Uraim! Ki ne szeretne olyan lenni, mint Philip Marlowe, aki ugyan nem egy adonisz, de a fellépése garantáltam pótolja ezt a hiányosságát. Ez a cinikus, dohány és viszki szagú macsó, azonban belül egy lírikus… egy alanyi költő.

asszony_bor.jpgJó, könnyű neki, hiszen a megalkotója, Raymond Chandler maga is költő volt, csak éppen az nem jött annyira be neki, mint a krimiírás, ahol viszont klasszikussá sikerült válnia.

Olyannyira, hogy most, amikor az Asszony a tóban (Magvető, 1966.) Gy. Szentkláray Olga féle fordítását olvastam (igen, létezik egy új, Gy. Horváth László féle fordítás is) végig az volt az érzésem, hogy én ezt már olvastam, vagy láttam.

Igaz, ennek két oka is lehet.

Az egyik, hogy annyian merítettek már Chandler történetéből ezt azt, néha karaktereket, néha helyzeteket, esetleg talán teljes szövegrészeket, hogy a később olvasott alapmű természetesen ismerősnek tűnik.

A másik, hogy Chandler eleve élt azzal, hogy korábbi novelláit használta fel a regényeihez. Ráadásul ehhez a regényhez pont úgy felhasználta az 1938-as Bay City Bluest, mint az általam korábban olvasott Kicsi nővérhez (The Little Sister, 1949).

Most persze, akkor lennék igazán okos, ha fel tudnám idézni, hogy mik az „azonos” szövegek a két műben… főleg úgy, hogy mindkettőt más fordította…

Szóval végig az volt az érzésem, hogy ez már megvolt. A fordulatok nem leptek meg, a menet közben felbukkanó rejtélyek megoldását tudtam. A hullák menetrend szerint érkeztek… Marlowe odacsap és neki is odacsapnak. Vannak korrupt és persze jó zsaruk… mégsem kliségyűjtemény, mert valahogy pont el vannak találva az arány.

Pont ezért élveztem. Meg azért mert jó, ahogy Marlowe kissé cinikusan narrálja a történetet, jók a párbeszédek. Haladós az egész.

Az olyan leírásokat meg különösen szeretem, mint ez:

A hivatalos kocsi visszajött, és én utánaeredtem.

Végigszaladtunk a főutcán, a lastexnadrágok és sortok, a kötött mellények és megcsomózott tarka pettyes selyemkendők, a görcsös térdek és bíborajkak között.

Hát nem lírai?

Ráadásul, van benne egy „mi lett volna ha” jellegű szereplő.

Patton seriff, aki túl öreg már ahhoz, hogy új munkát keressen.

Marlowe, azt hiszem, hogy valami ilyesmi lenne, ha nem a nagyvárosban, hanem valami kis hegyi faluban élne. Benne is ott van Marlowe cinizmusa, és líraisága.

És a végére, természetesen megoldódik, a kikapós feleség megkeresésének az ügye. Az asszony is megkerül, és egy régi gyilkosság, meg néhány új is megoldódik.

Csak sikerült spoiler mentesen írni erről a krimiről, ami persze öt csillagot érdemel az adható ötből.

Perpillanat ez a kedvenc Chandler regényem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr3115308398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása