Persze mindenkinek más-más jut eszébe egy-egy korszakról, de, ha a Rákóczi szabadságharcról van szó, akkor szerintem Eke Máté, azaz az A Tenkes kapitánya majdnem mindent visz. Az ismertséget mindenképpen.
Viszont itt van nekünk egy másik Eke, a Mihály, Hollós Korvin Lajos hőse. Szerencsés találkozás volt, amikor megláttam a nyitott könyvespolcon az A Vöröstorony kincse – Regény a kuruc világból (Móra, 1983) cím kötetet.
Halkan jegyzem meg, hogy a végén meg azt nem értettem, hogy miért nem olvastam eddig, meg, hogy miért nem készült még belőle film, van benne annyi potenciál, mint a másik Eke történetében, vagy Csínom Palkóban, hogy a korszaknál maradjak, vagy Bornemissza Jánosban, azaz Rákóczi hadnagyában… esetleg, hogy egy korábbi korba látogassunk Kopjás Daniban, vagy Kukorica Jánosban. [Őt nem hiszem, hogy be kéne mutatni bárkinek is]
Hollós Korvin Lajos, gyakorlatilag előkapta a tutit, ami Kolozsvári hősétől, Kopjás Danitól, Örsi furfangos kapitányáig, Eke Mátéig mindenkire igaz, ezek amolyan a szegényember legkisebb fia történetek, ahol a „semmi” parasztgyerekből, lesz esze, kitartása, ügyessége, ereje által „valaki”.
Faluvégi self-made man történetek, amik, ha jól vannak megírva, megfilmesítve, akkor bizony okítják, az ifjúságot emberségre, történelemre, sőt még hazafiságra is. Belőlük lehetnek a hazai sztárok. A történelem példaértékű mellékszereplői, aki, ha nem is voltak, de lehettek volna.
Tökös legények, akik megszenvedtek a sikerért, a szerelemért…
Jók az ilyenek, kellenek az ilyenek.
Hősünk, Eke Miska a regény elején tizenéves parasztgyerek, akinek egyetlen rokonát, az apját megöli a faluját felprédáló labanc. Innen követhetjük a következő hat évét, amíg Végre Rákóczi katonája lehet… Közben elbukik a Tokaji-féle felkelés, Miska talál némi kincset, és persze barátokat… majd még szerelmet is. Az útjában ott a lehetőség, hogy "lecsússzon", hogy rablóvá legyen, mert mert a betyárnak lenni lehet, hogy romantikus, de az bizony nem olyan népség volt, hogy csak a gazdagtól raboljon... Közben persze veszteségek is érik. Bizony hullanak a barátok... De csak elnyeri méltó jutalmát… ...és a végén, a már fiatalember Eke Mihály ellovagol a holdfényes éjszakába…
Szóval amolyan alapmű.
Szerethető, izgulható… nem csak tizenéveseknek való. Én felnőttként is élveztem, és ennek oka, hogy Hollós Korvin nem csak élvezetesen ír, hanem érezhetően alapos kutatómunkát végzett.
Viszont [mert viszontnak mindig lennie kell], az általam olvasott 1983-as kiadásnak nagy hibája, hogy a kiadó még csak szószedet szinten sem szinkronizálja a könyvben használt tájnyelvelt, mai magyarra. nem mondom, hogy szinkrontolmács nélkül nem érthető, hogy mi a bánat a szöges fustély, meg milyen az amikor valakinek radó kedve támad…
Azért az ilyen részek megfogtak:
– Hordd el magad innét, csuhás himpellér, bestye dúvadak cinkosa, míg nem veszek ösztökét a kezembe!
– No de kedves hívem az Úrban, mi az ördög bútt beléd? – méltatlankodott a pap. – Tán csalmatokot ettél?
– Szedd a sátorfádat, ha mondom, másként úgy megsuhintlak, hogy garagulyával mégy haza!
Szóval a regény még szókincsbővítésre is jó lehet… (ne), ha a kiadó úgy akarja.
Kihagyni bűn, újraolvasni érdemes…
...a filmnek meg szurkoljunk mindannyian.
...és addig énekeljen nekünk Ella Miki a másik Ekéről…
