Ha már az utóbbi időben megszaporodtak a krimi olvasásaim, óhatatlanul adódik a helyzet, hogy egy-egy népszerű, vagy kevésbé népszerű krimi szerző más jellegű könyve is az ember kezébe akad.

Főleg ez az olyan ipari méretekben termelő szerző esetében nem nehéz, mint Georges Simenon. Így két Maigret sztori között pont jól jött az A költözködés / A macska (Európa, 1970) című két kisregényt tartalmazó kötet.

Ha valaki krimit szeretne olvasni, akkor kézbe se vegye a kötet, egyik kisregény sem krimi, sokkal inkább pszichológiai regények.

A rejtély nem egy bűnügy, hanem hogy mi lesz a történetek vége…

Bevallom nekem az A macska tetszett jobban.

Az A költözködés hőse: Émile a tipikus kisember. Szabályos élet, szabályos család… minden kiszámítható. Ebbe a kiszámítható életútba ott csatlakozik az olvasó, amikor Émile és családja egy Párizs melletti modern lakóparkba költözik.

Hogy hogyan sikerül a beilleszkedés?

Nos a modern épületnek, azaz a vékony falaknak köszönhetően hősünk rádöbben, hogy a szomszédjaik félvilági alakok. Vagy legalábbis olyannak tűnnek.

Émile kíváncsi lesz, sőt rabja lesz annak, hogy megtudja az igazságot… és ez a szenvedély a szürke kisemberből előcsalja az amerikai detektívregények magánkopóját. Vagy valami hasonlót…

Tulajdonképpen sokáig azt hittem, hogy Simenon megvesz ezzel az írásával, de aztán a vége, ahogy hősében egyre feljebb hág a maligán, kissé katyvaszos lett. Pont annyira, mint amennyire a részeg emberben keveredik a képzelet és a valóság.

Az A macska sokkal jobban sikerült történet.

Mondhatni párbaj. Két öreg párbaja, akik valaha mások voltak, de mára csak az egymás iránti gyűlöletük tartja őket mozgásban. Férj és feleség (a második házasság, mindkettő megözvegyült) élnek egymás mellett, még csak nem is beszélnek, csak levelekkel, papír fecnikre írt üzenetekkel bosszantják egymást.

Két világ csap össze. A nő, Marguerite, elszegényedő, egykor gazdag polgári családból származik, ők voltak a környék előkelőségei. A férfi, Émile (ez már egy másik), egyszerű építőmunkás, pallér, életerős, életszerető ember.

A házasságuk eleve tévedés, prolongálja, hogy majd egymás idegeire másznak.

Izgalmas, érdekes összecsapás, ami talán a férfi macskájának és a nő papagájának megölésével eszkalálódott. Talán. Már, ha megölték egyáltalán az állatokat.

A feszültség végig tapintható. …és tényleg csak azt várja az olvasó, hogy melyik öreg teszi koporsóba a másikat. Mondjuk a férfi egyszer ki akar szállni, de aztán...

No ja, a gyűlölet komoly összetartó erő.

Az van, hogy tetszett a maga módján mind a két kisregény. Komolyan. Tisztes iparos munka. Olvasmányos. Izgalmas.

De nekem hiányzott belőle az a bizonyos plusz, amitől az ember vagy lelkesedik, vagy utálja.