Amikor gyerekkorom egyik kedvenc rádiójátékának regényváltozatát megláttam a nyitott könyvespolcon árválkodni [Igen, a KöKi-teminál nyitott könyvespolca úgy látszik végképp a kifulladás közeli állapotba került], úgy döntöttem, megkockáztatom.

Most azért több okból is igaz volt ez a "kockáztatás". Egyrészt ugye, az emlékek általában megszépítik a múltat, és ami évekkel ezelőtt nagyon ott volt a szeren, az félő, hogy mai szemmel… Másrészt László Endre Szíriusz kapitány sorozata ugyan önálló történetekből áll, de azért van történeti kapcsolat a sorozat részei között. És nekem most a közepe jutott. A Szíriusz kapitány fogságban (Móra, 1987) című rész.

Amikor ez a rész ment a rádióban [1980!] pont a célközönség voltam, de – bevallom – erre a történetre nem emlékeztem.

Sajnos [vagy nem sajnos] én ezt a könyvet semmiképpen nem nevezném scifi-nek. Ez kérem egy jól megszerkesztett ifjúsági és fantasztikus kalandregény. Egy zavaró mellékzöngével. Azzal, amit filmadaptációknál szoktam érezni. Mert az ugye természetes, hogy a könyvek filmadaptációja általában tartalmát tekintve valahogy egyszerűbb(?) kevesebb(?), mint a könyv. Gondolná az ember, hogy a filmek (vagy esetünkben egy rádiójáték) könyvadaptációja, valahogy tartalmaz valami pluszt a képi megjelenítésen túl… De nem.

Ebben a történetben Viktor Szíriusz és kis barátai, valamint - a számomra bizonytalan státuszú – Leonida néni, egy veszélyben lévő titokzatos, pusztulással fenyegetett nép a szuenók nyomába indul. Némi késéssel… Ráadásul senki sem tudja, hogy kik is azok a szuenók. Bár gyorsan kiderül, hogy sokan hallottak róluk… és a királyuk egy rádióüzenetben kért segítséget magától Szíriusz kapitánytól. Szíriusz kapitány és a gyerekek elkezdik a nyomozást, hogy merre is kellene elindulni…

Bevallom a könyv elejét - a rákészülést a kalandra - untam.

Olyan érzésem volt, mintha egy toronyugrót néznék, aki rákészül az ugrásra és nem ugrik. Aztán még egyszer, de akkor sem ugrik. Rugózik néhányat, és marad ott a magasban. És amikor a végén rászánja magát… nem cifrázza, nincs bukfenc a levegőben, nincs csavar, csak nyílegyenesen lefele.

Azt hiszem ez rádióban jobban működött, mint olvasva. Mint ahogy egy tizenegynéhány évesnek is valószínűleg felhőtlenebb élményt nyújt… mint nekem, így a negyedik ikszen túl.

Meg aztán értem én, hogy egy rádiójáték nem bír el "látványos" akciókat, és azt jobban átírni elég nehéz lehet.

De szerencsére így is van benne minden, ami az ifjú szervezet érdeklődésének fenntartásához kell. Rejtély, fantasztikum, szerelem, némi humor, és akció… no meg happy end. És a főszereplők gyerekek, nem szuperhősök, csak egyszerű okos érdeklődő gyerekek. Megadja azt az érzést, hogy ha abban a korban élnék, akár én is…

Nem mondok végleg nemet a Szíriusz sorozatra, de most úgy érzem, hogy kinőttem abból a korosztályból, hogy feltétlenül vágyjak rá.

A következő könyv, Sven Delblanc regénye, a Heréltek  – bevallom már kiolvastam – azért érdekes mert leginkább a „magas” kultúra művészet és a kommersz közötti ellentétet (is) boncolgatja…