Ha Humpherey Bogart ikonikus filmszerepeiről esik szó, szinte biztos, hogy az elsők között említi valaki (már Rick Blaine és Philiph Marlowe mellett) Sam Spade figuráját.

Hiába no, Dashiell Hammett műfajteremtő krimije az A máltai sólyom (Európa, 1984) megkerülhetetlen. És nem a film miatt… Valahol itt született a hardbiled krimi.

Mondjuk így újraolvasva, nekem az Az üvegkulcs jobban bejön, de Sam Spade akkor is megkerülhetetlen.

Egyszerűen más, mint az addig ismert nyomozók. Nem egy rejtvényfejtő zseni, hanem egy bulldog. Nem hideg logikával deríti fel az ügyet, hanem következetesen, néha a törvényesség határát is átlépve megy a nyomok után. Hétköznapi fickó. Nagydarab, szőke, cinikus… néha odacsap, néha neki csapnak oda. Ha kell, hazudik, zsarol, megfélemlít… ha kell szívtipró. Sőt néha akkor is, ha nem kell…

A történet egyszerűen indul. Egy megfelelően csinos nő jelenik meg a magánnyomozó Spade irodájában, elegendő pénzzel és egy mesével, hogy meg kellene valakit találni… Bár Spade vállalná az ügyet mégis a társa, Archer csap le az ügyfélre. Pechére.

Archer reggelre halott…

Ilyenkor egy tisztességes magánhekus már csak a szakmai becsület miatt is nekiáll az ügy felgöngyölítésének. Akkor meg pláne, ha emberünk nem csak a halott a társa, hanem a néhai feleségének a szeretője… akkor ugye van indíték is.

Tehát Spade nekiáll, és belebotlik egy legendás műkincs, a máltai sólyom, utáni vadászatba...

Bevallom – de ez abból is látszik, hogy szinte nem is emlékeztem a történetre – engem a rejtély nem fogott meg. Ezzel szemben az atmoszféra megfogott. Nem véletlenül szeretem a noirt és a hardboiled krimiket.

Itt semmi sem fekete, vagy fehér. Spade nem egy pozitív hős. Iszik, dohányzik, nőcsábász… bár a sármja valószínűleg leginkább az, hogy pont leszarja a őket. Ráadásul hideg, cinikus, és erkölcsi aggályoktól mentes. Lényegében egy ember érdekli az egész világon. Saját maga. Tulajdonképpen egy ilyen fickónak maffiózónak kéne lennie, vagy ügyvédnek… esetleg lehetne belőle korrupt zsaru… de valamilyen véletlen folytán Spade magánnyomozó lett. A mocskos utcák hőse…

Tulajdonképpen Spade a klasszikus értelemben nem is nyomoz ki semmit, csak játszik, blöfföl annyira ügyesen, hogy a történet szereplői szép lassan elmeséljék az igazságot.

Sam Spade megkerülhetetlen, nekem valahogy mégis jobban bejön a kissé lírikus Chandler hős, Philiph Marlowe.

Azt hiszem, hogy az a baj, hogy bár látom a regény fontosságát, de nem tudok rajongani érte.