Vannak könyvek, amiket bár nem olvastam a címe, valahogy olyan jól sikerült, hogy állandóan ott motoszkál a fejemben, hogy olvasd már el. Az idén két ilyet is elolvastam már…
Az egyik a Sztrugackij testvérek, Arkagyij és Borisz regénye, a Fogadó a Halott Alpinistához (Kozmosz, 1981).
Egyszer már majdnem elkezdtem, de akkor egy sci-fi rajongó ismerősöm azt találta mondani, hogy ez egy kilengés a szerzőktől, inkább hanyagoljam, amíg nem olvastam valami mást tőlük. Például a Stalkert, vagy az Egymillió évvelt…
Igaz, azt is mondta, hogy nekem tetszene, mert a groteszk, és a krimi nem áll távol tőlem.
Egyébként igaza volt. Már nem abban, hogy előbb olvassak mást, mert a Sztrugackij testvérektől azóta sem olvastam, de legalább most nem tettem félre a Halott Alpinistát.
Az utolsó oldal után meg az volt az érzésem, hogy a szerzők akartak írni egy borzongató krimit, csak menetközben eszükbe jutott, hogy ők tulajdonképpen a tudományos fantasztikumban utaznak, és gyorsan csavartak néhányat a történeten.
De jobban belegondolva ők pont így akarták. Szabadjára engedték a mesélő kedvüket, hogy a végén elvarrjanak minden, vagy majdnem minden szálat.
Klasszikus már-már Agatha Christie-s helyzetből indulnak. Valahol a „világ végén” lévő fogadóba érkezik a nyomozó pihenni. A fogadó vendégei minimum furcsák… A fogadót elzárja a külvilágtól egy lavina, és ott reked tíz ember plusz a halott alpinista kísértete… már, ha vannak kísértetek.
…és akkor az egyikük meghal.
A nyomozó persze kezébe veszi az ügyet, elvégre mégis csak ő képviseli a néphatalmat. Bár a gyilkossági ügyek távol állnak tőle lett lévén gazdasági nyomozó.
Botladozik is rendesen a nyomozás során.
Az olvasó meg elkezdi kapkodni a fejét, mert lehetetlen eldönteni, hogy mi a bánat lesz ebből. Mert a fura figurák egyre furábbak lesznek. Akár még rémmesévé is fejlődhet az egész.
Én meg döbbenten állapítom meg, hogy valószínűleg a könyv utalásainak a felét nem értem, de nem zavar, mert a történet visz magával, és legalább a nyomozónk se ért semmit.
Míg nem a szerzők megkegyelmeznek a hősüknek, no meg az olvasónak és úgymond racionális befejezést adnak a könyvnek. Mint King a Maximális túlhajtásnak… Jó, ez egy viszonylagos racionalitás, az előzményekhez képest mindenképp az.
Közben olvasgatom a moly.hu-n a könyv értékeléseit és arra jöttem rá, hogy annak idején rossz tanácsot kaptam. A többség azt hajtogatja, hogy ez mennyire kilóg a Sztrugackij fivérek életművéből, és jó a könyv, szó se róla, de mást várt…
De legalább nem voltak elvárásaim, így nyugodtan adhatok négy csillagot a könyvre, amit a szerzők játékos kedvükben írtak.
Persze nekem, aki a krimi felől közelítem meg pont ez az irracionális racionalitás a végén jön be kevésbé. Viszont mindenkinek ajánlom, akit kicsit is megfognak ez a groteszk, műfajközi történetek.