„Lenn délen, édes éjen, édent remélsz…” – de nem azt kapsz. Hopp ezzel már kezdtem, egy posztot. Hiába no. a Southern Ghoticról, úgy látszik mindig ez jut eszembe. Még akkor is ha elcsépelt.
Szóval éden nincs. Nem is volt, legalábbis akkor, ha az a dél, vagyis inkább Dél, az, amiről Carson McCullers mesél, az Óra mutató nélkül (Szépirodalmi, 1972) című regényében. Az a helyzet, hogy egy korábbi értékelésemet szinte szó szerint bemásolhatnám ide. Mindössze annyit kéne változtatni, hogy ez egy regény és nem egy novellafüzér.
Georgiai kisváros, tegyük hozzá az elcsépelt jelzőket, hogy álmos, meg hogy poros. Négy elcseszett főszereplő… prolongált feszültség, mert történni fog valami, ez biztosan tudható az elspoilerezett fülszövegből.
Az olvasó meg vár. Pont úgy mint a néző a Volt egyszer egy vadnyugat vasútállomásos jelenetében, vagy egy nyári napon valami tó partján… Nézi az üres vízfeszínt, a remegő levegőt felette, a képbe be-berepülő rovarokat és vár. Mert készül valami, ami ezt az egész feszült "békét" össze fogja rondítani. Talán odalent egy nagy hal…
Talán a parton egy gyerek kezében egy nagy kővel…
Talán odafent egy hideg légáram, amiből vihar lesz…
Mindenesetre, én, rohadtul untam időnként ezt a várakozást.
Untam a halált váró patikust, a múlt nagyságát visszaállítani akaró bírót, a bíró valamilyen változást akaró kamasz unokáját, de leginkább Templomos Shermant a kékszemű néger fiút. Az álmodozó, agresszív, bátran gyáva, vagy gyáván bátor árvát. Az utóbbit néha szívesen agyonüttettem volna valakivel.
Vártam, hogy kiderüljenek a titkok... és ki is derülnek. Hogy kik Sherman szülei, hogy miért lett öngyilkos a bíró fia, hogy...
Pont úgy voltam ezzel a regénnyel (de ezt már írtam), mint Flanny O’Connor Minden összefutjával. Utáltam ezeket a mentális zombikat, és mégsem tudtam teljesen félretenni a könyvet, csak hosszabb szüneteket tartottam az olvasásban.
Mert a baj, az, hogy ezek az emberbőrbe bújt izék, ezek nem a Dél szülöttei, ezek most is itt vannak körülöttünk. …és várják, hogy megtalálják az ellenségüket. A bőrszíne, a szexuális irányultsága, a vallási hovatartozása, a nemzetisége, vagy bármi más alapján, mert
Szomorú ilyet mondani az emberi természetről, de minden embernek kell valaki, akit lenézhet.
Még én is lenézem azokat, akik például lenéznek másokat.
Azt hiszem ezért (is) kellett ezt a könyvet elolvasnom, hogy szembenézzek a saját előítéleteimmel.
Adtam rá négy csillagot az ötből.