Vannak igazán jó ifjúsági szerzők, akiket valószínűleg azért nem adnak ki újra, mert vastag ideológia (cukor)máz borítja. No de, a korszellem, amikor született, minden bizonnyal megkívánta… vagy csak Timur és csapata példája volt túl ragadós.

Egyszer már írtam, hogy köszönhetően a csíkos pöttyös borítóknak, nekem Kőszegi Imre ifjúsági regényei kimaradtak kamaszként. Pedig ugye az A pesti lány, vagy éppen az A kincstaláló sokaknak volt kedvence. Most, hogy a Tollas kontyot (Móra, 1971) is kiolvastam, azt kell mondanom, hogy Imre bácsi vérprofin írta ezeket a „lányregényeket” amik még így ideológiával nyakon öntve is működnek.

Egyrészt, mert Kőszegi ismeri a kamaszokat, ráadásul egyenrangú félnek tekinti őket, ebben a regényben meg egyenesen elnézést kér tőlük, hogy ő is, akárcsak a felnőttek többsége, hajlamos időnként általánosítani, amikor véleményt mond róluk, holott vannak ilyen gyerekek, meg olyanok. Jók és rosszak, és a jók sem mindig feltétlenül jók, és a rosszak sem mindig rosszak. Egyszóval semmi sem fekete-fehér.

Másrészt minden benne van, ami egy vakációs regényhez kell. Kaland. Szerelem, na jó az csak épp bimbódzni kezd... Konfliktus… és persze a végén a jó győz. Mindezt úgy, hogy a hősei teljesen hétköznapi kamaszok. Amolyan bárkivel megeshet történet…

Egyébként Imre bácsi nem kicsit belecsap a lecsóba, mondhatnám azt is, hogy sokat markol… mert felületesen olyan problémahalmazt érint a regénye, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Felületesen. Mert nem megoldást kínál. Csak felveti őket, megteremtve a lehetőséget, hogy az olvasó beszéljen róla.

Van itt minden. Galeri. Félárva főhős és egy nem túl édes mostoha. Elfoglalt szülő. Tinédzserkori ivászat. Környezetvédelem. Kapzsi vállalkozó. Kicsapott diák. Bűnügy… sőt a fiatalok elvándorlása a faluból, az önmegvalósítás igénye…. szóval minden, amivel a korabeli sajtó foglalkozott az ifjúsággal kapcsolatban.

De marginálisan még ’56 is előkerül… no nem az okok, csak a következmények.

Meg persze a szokásos Kőszegi kellék, az empatikus, gyerekbarát pedagógus... és egy jó fej tudós.

Számomra megint csak az a furcsa, hogy hiába más a díszlet, mintha a problémák állandóak lennének…

Úgyhogy Kedves mai felnőttek, nagymamák, nagypapák, amikor a kamaszokon morogtok, akkor jó lenne, ha újraolvasnátok, vagy csak elolvasnátok ezt a könyvet, csak hogy lássátok, hogy ti is pont olyan idegesítő kamaszok voltatok, mint a mostaniak, csak éppen nektek még nem volt számítógépetek meg okostelefonotok, hogy azon szörnyülködjenek a felnőttek…

Ismét csak azt kell mondanom, hogy Kőszegit olvasni jó. Nálam ott van a helye Csukás és Rónaszegi mellett.