A sorozat első kötete kapcsán annak a véleményemnek adtam hangot, hogy: „Dér Ádám tulajdonképpen valahol doktor Lengyel apukája. Mindössze a kor más… …és mind a ketten valahogy az átlagosnál betegebb lelkű bűnözőkkel csapnak össze.”

Meg annak, hogy Lakatos Levente tud valamit, amit Kristóf Attila nem tudott. Csak épp azt nem tudtam megfogalmazni, hogy mi az. Ehhez mind a két szerzőtől keveset olvastam, bár feltett szándékom volt mér ekkor, hogy a Dér Ádám sorozat mind a nyolc kötetét előbb utóbb elolvasom.  Akkor ez a vélemény biztos, hogy árnyaltabb lesz.

Tény, hogy Kristóf olyan környezetben írt a beteg elméjű elkövetőkről, amikor ez még nem volt divat. Olyan korszakban volt kvázi sztárnyomozó a kriminálpszichológus Dér Ádám, amikor nem volt bulvár sajtó, nem voltak celebek. A Dér sorozat a hetvenes években indult, és a rendszerváltás környékén (1991-ben) jelent meg az utolsó kötete. Hol voltak akkor még a Gyilkos elmék, hol volt akkor még a Criminal Minds…

Most harmadikként került a kezembe a sorozat ötödik kötete, a Valakit mellém temettek (Magvető, 1981). …és megint csak hiányérzetem volt, pedig a sztori jó.

Dér irodájában megjelenik egy kis ember, egy falusi sírásó, pontosabban ravatalozó mester, egy nagy táskával. A táskában csontok, amit egy másik sírban, más sírjában találtak…

Az az ingyenes sírhely egy Kovács Veronka nevű árva hajadoné volt, aki tizenhárom évvel ezelőtt kútba ölte magát. Az ő teteme és ottléte minden további nélkül egybevág a községi anyakönyvben feltüntetett adatokkal. De a másik csontváz sehol sincs elkönyvelve. Érti?! Az nem is lehet a mi falunkból való. Hiszen a halottaknál mutatkozó többlet mindig jelentkezik az élők közötti hiányban. Rakhatjuk ide, rakhatjuk oda, akár el is hamvaszthatjuk, nem leli a helyét. Nincs róla passzus, gazdátlan jószág, az ilyennek talán Szent Péter sem nyit kaput.

Ez Dér Ádámnak való feladat. Egy minimum tizenhárom évvel korábbi áldozat azonosítása, és a gyilkosának a felkutatása. Persze Dérnek szerencséje van, mert ott van neki Nyéki Aliz szobrászművész, aki M. M. Geraszimov módszerét alkalmazva [Van ilyen. Tényleg. Szobrászi arcrekonstrukciós módszer. Rákerestem.] megépíti az elhunyt arcát, aki, megint csak szerencse, egy híresség, a táncdalénekes Hárs Kati, aki a közhiedelem szerint disszidált.

Na, ez így nem egy sorozatgyilkosos sztorinak tűnik. De persze attól még lehet(ne) thriller jellege…

És itt jött a nem várt folytatás, Dér Ádám álcázza magát, és Alizt az egykor volt énekesnőnek kiadva, meglátogatja Hárs Kati családját, hisz mindegyikük potenciális elkövető.

Azaz átváltunk egy hagyományos bezárt szoba rejtélyre… és ebbe törik bele Kristóf Attila bicsk tolla, mert nem sikerül az ilyenkor elvárható feszültséget összehoznia. Nem a történet szövésével van a hiba, a feszültségkeltés lesz harmatos. Nem tud túllépni egy Hód történet szintjén, pedig ez amolyan thriller lenne, nem kémtörténet.

Szóval a feszültség ugyan fokozódik, de nem a kellő mértékben, és a végére Dér Ádám csak megoldja az ügyet, ami úgy hoz meglepetést, hogy nem hoz meglepetést. Én például kitaláltam, hogy ki lesz a gyilkos.

Szóval nekem kissé csalódás, de!

De még mindig azt állítom, hogy a Dér történeteket érdemes olvasni, mert bár kevésbé feszültek, mint azt a mai olvasó elvárná, de meg kell becsülni, hogy a maga korában unikumnak számítottak, vagy számíthattak volna…

..és persze, megint csak akad benne egy vagon apró adalék, kritika az államszocialista Magyarországról.

Meg egy idegesítő papagáj.