Aki szerint a történelmi tények szentek és sérthetetlenek, azok ne olvassák. Se ezt a posztot, se a könyvet, aminek kapcsán született. Na, nem mintha a korábban Rózsa Sándorról, avagy más betyárokról, rablókról szóló történetek nem legendákat szültek volna.

Lássuk be, a világ minden pontján szeretik a hatalommal bújócskázó, rendőr, pandúr, katona orrát fricskázó, gazdagot sarcoló, szegénnyel jótékony szegénylegények történeteit. Ezek afféle szabadságharcosok is egyben… Legyen szó Robin Hoodról, Rinaldó Rinaldiniről, vagy éppen Rózsa Sándorról.

Bakfitty… (csak, hogy Hofit is belekeverjem)

Ha már itt van a mi Sándorunk, akiről olyan legendák keringenek, hogy nem fogta a golyó, hogy ő volt a pusztai igazságosztó… és akiről tény, hogy minimum bűntettért ítélték el, és tény, hogy Kufsteinben végezte kalandos életét, mint harisnyakötő… Na ennél, azért jobb vég kell egy ilyen formátumú már-már misztikus hős legendájához.

És akkor jön Cserna-Szabó András… és leteszi az olvasó elé a nagy büdös Sömmit (Magvető, 2015).  A Veszelka Imrus, a megvénült vak koldus sztoriját A Sándorról. Ez olyan abszurdnak tűnik. Már a vak (na jó, a megvakult) szemtanú.

Amikor leültem megírni ezt a posztot, még ott tartottam, hogy ünnepelni kell Cserna-Szabót. Van itt minden, ami kell egy igazi betyártörténethez. Végre nem egy idealizált, nemes fenevad ugratja Csillag lovát a lapokon, hanem egy igazi dúvad. Lelke az ördögé… Egy kis misztikum, egy kis fantasztikum szövik át a történetet, no meg mindenféle testnedvek áradnak a lapok között… vérbő… bő vér… van itt minden, mint a moziban.

Szóval, azt gondoltam én, hogy Cserna-Szabó milyen modern… mert újítani és hozzátenni), de aztán be kellett látnom, hogy sömmit nem tett hozzá (jó egy ponton mégis tett hozzá, de nem spoilerezem el). Már a történethez. Mert a szöveget le sem tagadhatná. Az nagyon az övé.

Az a helyzet, hogy nincs abban semmi új, hogy a Sándor a puszta igazságosztója volt, abban sem, hogy nem fogta a golyó, mert burokban született. Ez mind, mind ott van a róla szóló legendákban…

Vad-Kelet. Vagy, ahogy 1976-ban megtanultuk Szomjas György filmje, a Talpuk alatt fütyül a szél kapcsán… Eastern.

Mert valahogy a betyártörténetekben az a film ugyanolyan mérföldkő, mint ahogy ez a könyv is az. Ez is eastern. És az eastern olyan, mint a spagetti-western. A pozitív hős sem igazán pozitív. Sem a ruhája, sem a jelleme nem tiszta…

[Jut eszembe, ha már western, még a volt egyszer egy vadnyugat is felbukkan a történetben…]

…és hát a mi Sándorunk voltaképpen egy elborult agyú barom, aki egyszerre akar a puszta királya, kegyelmes paraszt lenni… afféle öntörvényű igazságosztó, aki csak a saját igazságát szolgálja, és ebben mindegy neki, hogy azt törvényen kívüli szegénylegényként, vagy afféle egyenruhásként teszi.

Azt hiszem Cserna-Szabó regényének az egyik nagy előnye, hogy ezt az elborulást tökéletesen mutatja be, különösen azáltal, ahogy Veszelka távolodik egyre a Sándortól.

Mit mondjak még?

Nem csalódtam.

Olvasmányos. Profánnak profán, de ez nem zavaró.

Cserna-Szabó valami nagyon feszes, kerek egészet hozott össze. Emészthető mennyiségben. Milyen jó, hogy a Magvető inkább a tartalomra, és nem az oldalszámra ment rá, mert így nem kellett a szerzőnek még további háromszáz oldalnyi lúfasszal túltölteni az űrt. Nem lett volna jó.