Nekem egy rablóvezér ne rinyáljon. Legyen délceg és marcona. Változnak a korok, változnak a divatok. Ma már egy lírikus hajlamú bandavezér maximum egy rendőrakadémia sok szintű vígjátékba fér bele. Ott is inkább idegesítő, mint vicces.

Nem, nem célom a Delfin-könyveket ekézni, nekem is ez volt a kedvenc sorozatom kamaszként. Állítólag felnőttként a kamaszkori nagy dolgokat nem szabadna bolygatni, de mivel ebben a blogban nem friss kiadású könyvek kerülnek terítékre, így adja magát a kamaszkori kedvencek, és csalódások újraolvasása.

Itt van például az a könyv, ami annak idején sem fogott meg, bár akkor még nem tudtam, hogy mi a bajom vele. Christian August Vulpius rablósztoriját annak idején Szinnai Tivadar fordította újra, és dolgozta át az ifjúság számára. Az utóbbit nem győzöm hangsúlyozni, mert Szinnai munkáját amennyire ismerem, ez valószínűleg jót tett a kötetnek. Olvashatóbbá, emészthetőbbé tette a történetet. Képzelem milyen lehetett az eredeti… Majd, ha egyszer úgy alakul, hogy elém ugrik (nem fog) akkor elolvasom, az egyetlen teljesnek tűnő fordítást (rövidített verzió jónéhány van), amit még a Rózsa nyomda adott ki az ezernyolcszázas években… [Sajnos az akkori fordító nevét nem találtam meg.] Szóval nem kizárt, hogy a borzalmas című: Rinaldo Rinaldini a legszebb és leghíresebb rablóvezér élettörténete, csodás kalandjai, merész tettei és halála is egyszer terítékre kerül, de most a sokak emlékében kellemes olvasmányként élő Haramiák kapitányát (Móra – Delfin könyvek, 1969) olvastam újra.

Szeretjük az ilyen sztorikat, legyen az Robin Hood, Rózsa Sándor, Sobri Jóska… vagy akárki. Szeretjük ezeket a nemes lelkű, a szegényeket védelmező, a gazdagokat kifosztó, igazságtevő romantikus hősöket. Rablókat, betyárokat… ég akkor is, ha tudjuk, hogy az életben nem így működtek a dolgok. Ja kérem, az alvilágnak nincs romantikája… [bocs, tegnap Sub Bass Monster koncerten voltam…]

Máris egy pont Vulpius mesternek. (Az egyébként megvan, hogy most épp a nagy Goethe sógoráról van szó?) Mert a Rinaldini sztoriban pont ez lenne a lényeg, és ő ezt nagyon megfogta, de szerintem nem én vagyok az egyetlen olvasója, akinek ez a közhelyes üzenet csak most jött le, miközben ezeket a sorokat írom.

Különben maradt az az érzés, hogy ez a fickó, ez a Rinaldini… ez kérem rinyál, mint egy fürdőskurva. Nincs ezen, mit szépíteni. Majdnem a posztnak is az lett a címe, hogy : Rinyáló Rinaldini…

Persze időnként, és mint egy mellékesen rabol, meg hadakozik az őt üldöző katonákkal, oszt némi igazságot, szoknyák után rohangál, de fő tevékenysége azon siránkozni, hogy lenne bár pásztor, vagy remete, vagy békés polgárember, és hogy mennyire unja a rabló mesterséget, de nem tud kiszállni. Mondtam, hogy az alvilágnak nincs romantikája…

Egyébként biztos vagyok benne, hogy Szinnainak köszönhető, hogy a kamaszkori énünkben nem a siránkozó, lírikus alkatú marcona maradt meg, hanem az álruhás rabló, aki simán ver át mindenkit, akinek erkölcsi normái vannak, akinek nemes a lelke… aki amolyan romantikus hős, mint a jó Robin of Loxely.

Elvileg ez a nyavalygó marcona a német klasszicizmus értékrendje szerint menő arc volt. Hát ugye ízlések és pofonok.

Egyébként a Haramiák kapitánya a Rinaldini történet közepe. Azaz ebből nem tudjuk meg, hogy hogy lett pásztorból Itália rablóinak elismert vezéralakja, itt már túl vagyunk a karrier csúcspontján. Vagyona temérdek, már ha megtalálja, hogy hova ásta el. Rabolni nincs kedve, de ugye néha rákényszeríti [mindjárt sírok] a sors… elvégre sok éhes szájat kell etetnie. Már a bandát. Állandóan üldözik… és olyankor rendszerint szarban hagy mindenkit, mert talán ez az alkalom, hogy végre halottnak hiszik.

Szóval az elejét nem ismerjük meg a történetnek, és a vége is más lehet, mint amit Szinnai átdolgozása megmutat az olvasó ifjúságnak, mert ugye a teljes fordítás hülye címéből egyértelmű, hogy Vulpius mester megírta a capitano halálát is.

Igen elspoilereztem, hogy itt Rinaldini élve hagyja el a színt.

Mindettől függetlenül, vagyis inkább pont azért érdemes elolvasni, újraolvasni, a regényt olvasó gyerekkel átbeszélni a Haramiák kapitányát, hogy a poszt címében szereplő üzenet célba érjen: Az alvilágnak nincs romantikája… még, ha első blikkre úgy is tűnik.