Persze, tudom én, hogy ami ironikus, meg szatirikus, azon bár nevetni - általában – lehet, de vidámnak közel sem mondható. Mindettől függetlenül az ember remél…
Evelyn Waugh neve szerzőként, nekem, eddig valami olyasmit jelentett, hogy könnyed stílusban megjelenő súlyos társadalomkritika, ami jobbára megnevettet. Igaz, ezt mindössze két műből szűrtem le. És ezekkel az elvárásokkal kezdtem el olvasni harmadikként az Egy marék por (Szépirodalmi, 1975) című regényt is, ami ott van az 1001-ben, amit ugye mielőtt meghal az ember el kéne olvasni.
Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit vártam. De ezt semmiképp.
Még akkor sem, ha elolvasom a fülszöveget. Pedig a fülszöveg megírja…
De tudjuk, hogy a fülszöveget általában olyanok írják (hivatásos fülszövegírók), akik a művet nem olvasták, csak belelapoztak. Vagy még azt sem, látták a borítótervet... ...mert az még a szerencsés verzió, ha a fülszövegíró ismert olyat, aki az adott művet olvasta. Hátha még beszélt is vele...
Mondjuk társadalomkritika, az volt benne. Irónia is. Meg szatíra is. Mégis furcsa ez a kanyargó történetvezetés, ami valahogy mindig letévedne a kijelölt útról. Igen, erre célozgat a fülszöveg. Amit csak utólag olvastam.
Mondhatnám azt is, hogy pontosan a semmiről szól, ami egyrészt nem igaz, hiszen sok minden történik… másrészt nagyon is, elvégre a regény végén pont ott tartunk, mint az elején, csak néhány szereplő lecserélődik.
Mert az elején Tony Last a Hetton kastély régi fényének visszaállításáról álmodozik, és nem tesz másképp a végén örököse Teddy sem.
A kettő között meg furcsa, néha tragikus események követik egymást.
Szerelem, halál, válás, utazás és…
Valahogy nem találtam szórakoztatónak, ahogy Waugh bemutatja a „jobb körök” felszínes ürességét. Itt még a szerelem és a gyász is érzelemmentes! Senkiben sincs semmi.
…és miközben azt kéne megfogalmaznom, hogy mit váltott ki belőlem a regény, rá kell jönnöm, hogy úgy szaladt végig a szemem a sorokon, hogy bár meg van a történet, még sincs meg.
Pont az az üresség maradt meg, mint ami a szereplőket jellemzi. Nem kedvelek, nem utálok, nem sajnálok senkit. Vannak persze szilánkok, emlékezetes jelenet töredékek, fricskák…
De a semmiről szóló könyvből lényegében semmi sem maradt meg bennem, csak az, hogy ezt érdemes volt elolvasni. Meg, hogy nem véletlen, hogy ott van az 1001-ben… Csak ne kérdezze senki, hogy miért, mert amit válaszolni tudok, az: semmi.
