Persze, tudom én, hogy ami ironikus, meg szatirikus, azon bár nevetni - általában – lehet, de vidámnak közel sem mondható. Mindettől függetlenül az ember remél…

Ez a bejegyzés leginkább azoknak szól, akik most fedezik fel maguknak azt a fajta, a két világégés közti időszakra jellemző angol humort, amit a hazai írók közül például Aszlányi és Rejtő oly zseniálisan művelt. ...vagy amiért rongyosra olvastuk P. G. Wodehouse műveit.