Megint francia. Megint két kisregény egybe csomagolva. Azt hiszem ennél több közös nem is lesz az új olvasmány és az előző Simenon kötet között. Vagyis de, ebben a két kisregényben is fontos szerepet kap a lélektan…

Bevallom életrajzokban gyenge vagyok, így nem mondott semmit André Maurois neve. Viszont a könyv címe, az A gondolatolvasó gép (Szépirodalmi, 1971) felkeltette a kíváncsiságomat. No meg persze, az is tény, hogy az Olcsó Könyvtár sorozat szerkesztői érdekes csemegéket csempésztek be a sorozatba. Én például az OK logó láttán soha nem várom, hogy krimibe, vagy sci-fibe fussak bele.

Aztán jöhet a meglepetés. Jó, a cím ár önmagában magában hordozza a tudományos-fantasztikum ígéretét. A fülszöveg meg egyértelműsíti, hogy itt bizony egy fantasztikus találmányon keresztül annak, vagyis inkább a hazugságnak a hatását boncolgatja Maurois.

Szóval gondoljunk bele, hogy mire lenne jó egy ilyen gép, ha a másik, legyen az házastárs, gyerek, esetleg munkahelyi, politikai ellenfél, avagy rivális.

Tudnánk-e élni a lehetőséggel, hogy ismerjük a másik gondolatait? Vagy visszaélnénk vele?

És ha tudunk egy ilyen gépről az, hogy változtatná meg az életünket?

Lenne-e olyan hatása, mint a mobiltelefonnak? [Nem, Maurois nem ismeri a mobiltelefont, de jobb példa nem jutott eszembe]

Mégiscsak az emberi szabadság legutolsó bástyája, az, ami ott van a fejünkben. A kimondatlan gondolatok. Amik csak a mieink. …mert mindenki azt gondol, amit akar.

Szóval Mauris, miközben elmeséli a pszichográf feltalálásának és üzleti hasznosításának a történetét, részben az amerikai egyetemek világán keresztül, valami hasonló kérdésekre keresi a választ.

Azt hiszem nem is spoilereztem el nagyon. Érdemes elolvasni, jó sci-fi ez, még, ha nincs is benne űrhajó, meg idegen lény.

Talán a szerkesztőnek, talán a véletlennek köszönhető, hogy míg az A gondolatolvasó gép epilógusában Maurois felemlegeti Swift Gulliverét, a kegyetlen szatírát, amit gyermekmesévé heréltek…

Majd jön a kötet második kisregénye az Az utazás a mívesek országában, ami egy Gulliver parafrázis.

Egy magának való tengerész és társnője kalandos utazása, ami egy vihart követően egy rejtélyes szigeten szakad meg, persze időlegesen. Míg Swift hősét törpék, óriások, tudósok, filozófusok, no meg lovak közé vezette, addig Maurrois hősei a művészek "uralta" világba érkeznek.

Bevallom, hogy ezt a művész és a művészetekért rajongók viszonyát boncolgató írást annyira nem szerettem. Érdekesnek, érdekes volt, de közel sem kötött le annyira, mint az A gondolatolvasó gép. Talán a szatíra hiányzott belőle.