A hivatalnok is ember
2016. július 04. írta: regulat

A hivatalnok is ember

Joseph Roth: A hamis súly

Én például nem tudtam, hogy a Monarchia „fogyasztóvédelmi felügyeletét”, úgy hívták (többek között), hogy mértékmester.

hamisbor.jpgAz volt a feladata, hogy a kereskedők mértékeit és súlyait ellenőrizze… mert, mint azt a Szentírás is hirdeti a hamisító egyenlő a rablóval.

Élt a zlotgorodi járásban egy mértékmester, Anselm Eibenschütz volt a neve.

Kezdi az A hamis súly (Magvető – Rakéta Regénytár, 1979) című történetet Joseph Roth. Nem mai történet, nem a mai időkből.

Mondhatnám azt is, hogy sorstragédia, avagy bukásregény, de mint a végén Eibensütschütz látomásában a nagy Mértékmester mondja:

Minden súlyod hamis, és mégis mind igazi. Nem fogunk feljelenteni. Azt hisszük, hogy igaziak mind a te súlyaid. Én vagyok a nagy Mértékmester.

Ez a történet, ha a vadnyugaton játszódna, akkor Eibenschütz lenne Lobo az idegen, aki fehér lovon belovagol a városba, hogy legyőzze a gonoszt, és idővel valahol a porban végezné részegen a Salon mögött. Cherchez la femme…

Mert Anselm Eibenschütz, az egykori altiszt és mintakatona, nem illik Zlotgorodba, a Monarchiának ebbe az eldugott porfészkébe, ahol mindenki már rég eladta a lelkét pár garasért, vagy valami egyéb (néha csak látszólagos) előnyért. De Anselm Eibenschütz igazi családot akart a hadsereg helyett így leszerelt és polgári hivatalt kért… és kapott. Így lett ő, a zlotgorodi mértékmester, akit becsületessége miatt a közösség nem fogadott be.

hamisful.jpgAztán jöttek a csapások sorra. Nem mesélem el mindet, elég az, ha tudjuk, hogy a legnagyobb csapás a szerelem képében érte el a mi mértékmesterünket… és ez az átkozott gyötrelem végképp tönkreteszi. Miközben tartása, méltósága lassan odalesz, csak a becsületessége marad.

…és talán, de csak talán(!), az is elveszne, ha a Szwabyi határcsárda egykori tulajdonosa, a mértékmester legfőbb ellensége Laibusch Jadlowker le nem számolna vele.

Igen, ez bíz spoiler a javából, de ettől még kedves olvasó, nem tudod sem a hogyant, sem azt a kalandos utat, ami elvezet odáig. Nem tudod, hogy hogy hogyan forgácsolódik le Eibenschütz mértékmester méltósága, mily kísértések érik, melyeknek vagy ellent tud állni, vagy nem…

Mert egy mértékmester is elsősorban férfi, és csak másodsorban hivatalnok… vagy fordítva? Lényeg az, hogy a hivatalnok is csak ember, különösen, ha férfi…

És bár a példa szörnyen béna, és pontatlan, meg különben is hülyeség, de ahogy Quasimodónak is megvolt a maga Esmeraldája, úgy Eibenschütz mértékmesternek is a maga Euphémiája.

Lényeg, hogy Joseph Roth írt egy nagyon kelet-európai sorstragédiát, amit bűn kihagyni. Mert egyszerűen jó.

Mondhatni zseniális, mintha csak önmagát írná meg...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr678864750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása