Köszönhetően annak, hogy egyrészt nem vagyok lány, másrészt anno már az Abigél sem fogott meg, így az írónő munkáiból csak ahhoz volt szerencsém sokáig, amiket tévéfilmre adaptáltak. Rendezte: Zsurzs Éva.

Ám mostanság jött el az ideje, hogy egy-egy Szabó Magda kötetet elolvassak…

Nem egyszerű baleset egyik főhősének sem a sorsa, mondom ezt az Az Őz, meg a Disznótor alapján. Magda nénibe kódolt volt a fájdalom. Ezek után volt szerencsém egy pöttyös könyvet kézbe venni. A pöttyös könyvek azok, amik az én ifjú koromban annyira lányregények voltak, hogy szinte égették a fiúk kezét. Már azokét akik szerettek olvasni. Persze olvastunk mi pöttyös könyvet is, vagy otthon titokban, kölcsönkapva, vagy könyvtárból, mert ott menetrendszerűen átkötötték a megviselt borítójú könyveket, és máris eltűntek a borítóról a pöttyök. …vagy a pettyek.

Tehát most, majd ötven évesen eljött az idő, hogy lányregényt olvassak, mert Szabó Magda Álarcosbál című regénye (Móra, 1961) igazi lányregény.

Mondhatnám azt is, hogy tündérmese, csak itt éppen a jótündérkeresztanya, nem keresztanya, és nem tud varázsolni… már olyan csillámporosan, mint Disneynél. Itt a személyiségével varázsol.

…és az olvasó együtt élheti meg ezt a csodát a bál éj estéjén az épphogy nagykamasszá váló Krisztával.

Komolyan, ezt a regényt szeretni kell, meg meg kell könnyezni… meg ilyenek, és nem a realitást, meg az életszerűséget számon kérni rajta.

Ez bizony lányregény, meg tündérmese, ködös, szomorú emlékekkel, nagy monológokkal, véletlenül kapcsolódó életutakkal, boldogsággal a végén… és gyakorlatilag az egy darab Boros Endrét leszámítva csak női szereplőkkel.

Mondjuk, most elkezdhetném spoilerezni, hogy a nyolcadikos Kriszta farsangi bálra megy (úgy 1958-at írunk), és ez a bál fenekestül felforgatja az életét…

Ami igaz is meg nem is. De nem ez a lényeg.

Még csak az sem a lényeg, hogy álarcok mögé bújunk… mert úgy könnyebb…

A lényeg most, számomra a mögöttes történet, az életutak. A női (na jó Kriszta még nem nő) sorsok és tulajdonképpen a háború lenyomata ezeken a sorsokon (persze ebben is van kivétel, csak, hogy ne tudjak általánosítani).

Mai fejjel már talán nem is értjük a benne felvonultatott női életutakat.

Sőt tulajdonképpen azt nem értem, hogy akik anno tiniként olvasták, azok mennyit értettek meg belőle. Tulajdonképpen hét tragikus női sors, amiből három és fél… a végére rendeződik.

Mert tündérmese.

És tündérmesék kellenek. Hogy szeressük a világot.