Köszönhetően annak, hogy egyrészt nem vagyok lány, másrészt anno már az Abigél sem fogott meg, így az írónő munkáiból csak ahhoz volt szerencsém sokáig, amiket tévéfilmre adaptáltak. Rendezte: Zsurzs Éva.
Ám mostanság jött el az ideje, hogy egy-egy Szabó Magda kötetet elolvassak…
Nem egyszerű baleset egyik főhősének sem a sorsa, mondom ezt az Az Őz, meg a Disznótor alapján. Magda nénibe kódolt volt a fájdalom. Ezek után volt szerencsém egy pöttyös könyvet kézbe venni. A pöttyös könyvek azok, amik az én ifjú koromban annyira lányregények voltak, hogy szinte égették a fiúk kezét. Már azokét akik szerettek olvasni. Persze olvastunk mi pöttyös könyvet is, vagy otthon titokban, kölcsönkapva, vagy könyvtárból, mert ott menetrendszerűen átkötötték a megviselt borítójú könyveket, és máris eltűntek a borítóról a pöttyök. …vagy a pettyek.
Tehát most, majd ötven évesen eljött az idő, hogy lányregényt olvassak, mert Szabó Magda Álarcosbál című regénye (Móra, 1961) igazi lányregény.
Mondhatnám azt is, hogy tündérmese, csak itt éppen a jótündérkeresztanya, nem keresztanya, és nem tud varázsolni… már olyan csillámporosan, mint Disneynél. Itt a személyiségével varázsol.
…és az olvasó együtt élheti meg ezt a csodát a bál éj estéjén az épphogy nagykamasszá váló Krisztával.
Komolyan, ezt a regényt szeretni kell, meg meg kell könnyezni… meg ilyenek, és nem a realitást, meg az életszerűséget számon kérni rajta.
Ez bizony lányregény, meg tündérmese, ködös, szomorú emlékekkel, nagy monológokkal, véletlenül kapcsolódó életutakkal, boldogsággal a végén… és gyakorlatilag az egy darab Boros Endrét leszámítva csak női szereplőkkel.
Mondjuk, most elkezdhetném spoilerezni, hogy a nyolcadikos Kriszta farsangi bálra megy (úgy 1958-at írunk), és ez a bál fenekestül felforgatja az életét…
Ami igaz is meg nem is. De nem ez a lényeg.
Még csak az sem a lényeg, hogy álarcok mögé bújunk… mert úgy könnyebb…
A lényeg most, számomra a mögöttes történet, az életutak. A női (na jó Kriszta még nem nő) sorsok és tulajdonképpen a háború lenyomata ezeken a sorsokon (persze ebben is van kivétel, csak, hogy ne tudjak általánosítani).
Mai fejjel már talán nem is értjük a benne felvonultatott női életutakat.
Sőt tulajdonképpen azt nem értem, hogy akik anno tiniként olvasták, azok mennyit értettek meg belőle. Tulajdonképpen hét tragikus női sors, amiből három és fél… a végére rendeződik.
Mert tündérmese.
És tündérmesék kellenek. Hogy szeressük a világot.