Nem titok, hogy néha, amikor egy könyvet választok a nyitott könyvespolcról megnézem, hogy a hazai könyves közösségi portálon, a moly.hu-n milyen reakciók vannak a könyvvel kapcsolatban. Mondjuk az egyik legvonzóbb, ha "olvasatlannak tűnik" a könyv.

Jó, Monoszlóy M. Dezső könyvének már a címe is eléggé érdekesnek tűnt, meg a borító is tetszett és a Kozmoszról, mint kiadóról tudom, hogy a hatvanas, hetvenes években a fiatal felnőtteket célozta.

Ez ugye már elég lett volna ahhoz, hogy hiába nincs fülszövege a könyvnek, a Tetovált angyalok (Kozmosz, 1967) című kötet felkeltse az érdeklődésem.

Az meg még többet nyomott a latban, hogy a molyok lényegében nem is hallottak a könyvről, nekem kellett felvinni az adatbázisba.

Két kisregény, írja a belső borító… hát nem tudom. Nem tudom, hogy ezt a két írást minek kéne nevezni? Igazából a látlelet lenne a jó meghatározás.

Monoszlóy, a kicsit kalandosnak tűnő életű költő, ezek a szociológiai tárgyú írásai, a címadó Tetovált angyalok és a Gúzsbakötött rövidnadrág egy-egy szlovákiai gyermekvédelmi intézetben, azaz a javítóban tett látogatásokat, benyomásokat akarja megosztani az olvasóval, bár, hogy milyen apropóból…

De valahogy Monoszlóy nem találja a hangot, nem a gyerekekkel, az olvasóval. Mondjuk a lányokkal valahogy könnyebb a dolga, tárgyilagosabb, empatikusabb. Nem zavarják össze a saját emlékei.

Mert azt még sikerül elmondania, hogy ezek az intézetbe került gyerekek, még, ha bűncselekmény miatt is kerültek oda… ezek nem kis gengszterek, ezek gyerekek. Ezek a körülmények áldozatai.

Csak az a baj, főként a fiúintézeti történetben, a Gúzsbakötött rövidnadrágban, hogy belekeveri a saját gyerekkorát… az inernátusban töltött éveket. De az internátus, az nem javító… ott van szünet, onnan néha ki lehet menni, és nem csak szökni.

Nehéz ez. Egyrészt egy korszak látlelete. Másrészt egy olyan helyzet, amit kívülállóként nehéz megérteni, nehéz beleélni magunkat a bentlakók helyzetébe.

Viszont a nehéz téma jó interpretálót kíván.

És Monoszlóy nem az. Nem általában, hiszen nem olvastam más művét, hanem ebben a könyvben. Ez a két kisregény gyenge. Az egész egy ködös, nehezen olvasható képhalmaz, a valóság örvén Monoszlóy érzéseit próbálja megmutatni, de valahogy azt sem sikerült, meg a valóságot sem…

Nem tudom, hogy ajánlanám-e valakinek, pedig biztos akad, akinek ez két kisregény többet mond, mint nekem.