A tér- időfizika tömör lényege, a helymeghatározás HMM-je. Tényleg van ennél fontosabb, ha az ember egy másik bolygón találja magát és haza akar jutni? Persze megpróbálhat hasra vetődni is, hátha mellé esik és pont hazatalál. De lássuk be annak kisebb az esélye.

Amikor először olvastam, még középiskolásként, valamivel jobban megfogott, mint pár évvel később az Útikalauz. Pedig ez is van akkora durranás. Mondom ezt, így utólag. Kissé nagyképűen, holott gőzöm sincs, hogy akkor mi tetszett Carmody történetében.

Mert valahogy nehezen hiszem, hogy Robert Sheckley Kozmikus Főnyeremény (Kozmosz Könyvek, 1980) című regényében kamaszként ugyanazt tartottam viccesnek, amit most.

Ha gonoszkodni akarnék, azt mondanám Mr Sheckley regényére, hogy amolyan kis Herceg parafrázis, csak a cukiságfaktor hiányzik belőle. Na jó, ez hülyeség. [Csak arra akartam utalni, hogy bolygók közt tanmeseszerűen tévelyegni nem egy újdonat dolog, meg már olyan rég bele akartam keverni a kis rókaszeledítőt valamilyen tökre más műről szóló posztba.]

És különben is, a bolygóközi tévelygésről, ugye, főleg, ha humoros, a fantasztikumot kedvelő olvasónak inkább Duglas Adams öt kötetes trilógiája jut eszébe. Nekem is.

Csak ez tíz évvel korábban íródott. Sokan úgy gondolják, hogy ez az Útikalauz előfutára.*

Lényeg a lényeg, hogy ez egy fantasztikusnak mindenképpen fantasztikus hazautazási történet,  ami egybe olvasztja a HMM mentén az űrutazást, vagyis inkább a teleportálást, az időutazást, és a párhuzamos síkokat.Megspékelve az utazás izgalmait egy némiképp idegesítőnek mondható nyereménnyel, akinek a szerepe... dramaturgiailag indokolt.

Szóval van egy utazónk, egy nyereménnyel, akinek haza kéne találni a Földre. És itt kap szerepet a HMM, ami a célmeghatározás alfája és ómegája a bolygóközi helyváltoztatásnál, azaz tudni kell, hogy a cél hol van, mikor van, és melyik az.

Különben eltéved az utazó a végtelenben.

Különösen, ha nem tapasztalt (khm!) tér- időutazó, hanem csak egy közönséges kishivatalnok. Egy átlagember. Egy olyan életforma, aminek még galaktikus státusa sincs.

És amíg hősünk segítséget kap ezek meghatározásához, megmosolyogtató, néha nevettető [ez ugyan ízlés kérdése, nekem például sikerült…] kalandokba keveredik, az olvasó meg elmerenghet, olyan apróságokon, mint isten(ek), a teremtés, a dinoszauruszok, meg a jövő alternatív változatai, az automata várostól, a túlfogyasztói társadalmon át.

...és persze megismeri a Ragadozás Törvényét, mely szerint...

[Inkább mégsem spoilerezek. Bocs.]

A rajongók persze felismernek majd egy csomó klasszikust, akik műveiből Sheckley mester merített, akad benne Verne, Huxley… és még sokan, akiket valószínűleg mások felismernek.

Szó se róla, akit érdekelnek a térfizika és időfizika rejtelmei, annak ez amolyan könnyed kötelező olvasmány. Bár azt hiszem, nem árt hozzá, ha az olvasó nem idegenkedik az abszurdtól és a groteszktől.

Azt hiszem ennek a kötetnek lassan nem ártana legalább egy e-kiadás.

*Valahol azt olvastam, hogy Adams úgy nyilatkozott egy helyütt, hogy csak az Útikalauz megírása után olvasta Sheckley regényét, de mint tudjuk az Útikalauz egy ötkötetes trilógia…