Az olvasó néha igazságtalan… Ha blogger, meg pláne. Elvégre egy blog, még, ha könyves blog is, az írójáról szól, meg a kapcsolatáról a könyvekkel, amiket olvas. A reflexióiról. Főleg, ha kereskedelmi korlátok sem kötik a szerzőt… Nem gond, ha a mű nem tetszik.

Példának okáért itt van Jevgenyij Popov, aki bár zseniális, de az A hazafi lelke című regényével zavarba hozott, mert nem tudtam az utalásainak a nagy részét hova tenni… Nem ismerem a kortárs orosz irodalmat. Így nem ismerem Popov nagyra tartott Edik barátját sem. Főleg, mert 1) já nye gavarjú pa russzki, azaz nem beszélem az ő anyjának a nyelvét, 2) csak egy korai kisregénye jelent meg önállóan magyarul.
Nekem hiába mondja Popov egy interjúban, hogy Eduard Ruszakov nem hogy zseni, de egyenesen Kafka és Csehov szibériai változata, engem a Színházi látcső (Magvető – Rakéta Regénytár, 1986) nem győzött meg.

Mondjuk a történet, hogy egy karrierben megrekedt negyvenes orvosnak milyen erkölcsi dilemmái támadnak a lakásszerzéssel kapcsolatban, miközben ikertestvére eltűnik, igazán sok lehetőséget ad annak, akik Ruszakov magas művészetét és mondanivalóját akarja tartalommal megtölteni. Főleg, ha előtte olvasott némi pszichológiai tárgyú művet. Nem elmélyedni nem kell, elég csak favágó módon a címszavakat ismerni… Úgy könnyebb blablázni például az ikertestvérben kivetülő az idről és az egóról.

Nekem viszont leginkább az ugrott be, már csak a fülszövegből kiindulva hogy adva van egy megcsömörlött negyvenéves pszichiáter (ő a mi írónk), érezte, hogy kell neki valami terápiás elfoglaltság, így beiratkozott az Irodalmi Főiskolára… Ha csak ezt a kisregényt van szerencsénk ismerni, nyugodtan mondhatjuk, hogy mellényúlt.
Jelen kisregényében nem csak ő nem tudja, hogy mit akar mondani, de erre az olvasónak sincs esélye rájönni…. bár én hiszek Popovnak, hogy mára sikerült kiírnia magából a frusztrációt, és nagyszerű író lett.

Mert miért ne hinnék neki?

Mint említettem két oka is van, hogy ezt én valószínűleg sohasem tudom meg.

Így viszont vállalom, hogy ez a lélekgyógyászok és irodalmárok által remekül boncolgatható kicsiny kötet engem nem nyűgözött le. Nagyon első kötet íze volt, bár a fülszöveg írja, hogy ez már a második….

...és ha már kortárs és orosz, igen, vodka van benne... és megisszák, illetve megitták... valamikor, régen... de ettől még konfliktus forrás.