1982. november 10. Leonyid Iljics Brezsnyev az SZKP főtitkára a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke meghalt. Három nappal korábban még ott állt és integetett a dísztribünön, a Vörös téren. 1982. november 15-én ünnepélyes keretek között Brezsnyevet eltemetik.

Na, nem ez a történet, ez az apropója Jevgenyij Popov A hazafi lelke, avagy különféle közlemények Fityfiricshez (Európa, 2000) című regényének.

Kezdeném azzal, hogy baromi jó ez a könyv. Zseniális ahogy a Popov, akarom mondani Popov hőse, Jevgenyij Anatolevics látszólag összevissza képekből, el, elkalandozva… vissza, visszatérve mesél szinte összefüggéstelenül. Szinte láttam magam előtt a mesélőt, amit időnként leül az íróasztalához, hogy elkészítse ezeket a leveleket, feljegyzéseket, jegyzeteket a nem létező címzettüknek.

És persze most talán osztani kéne az észt arról, amit hozzá, meg utána olvastam.

Az is kevés volt.

Nem hinném, hogy különösebben szegénységi bizonyítvány lenne, ha bevallanám, hogy halványlila fingom sincs a nyolcvanas évek eleji moszkavai művészeti életről. De Popov, illetve Popov hőse, aki ennek a világnak a részese, bizony úgy tesz, beszél, utal a résztvevőkre a történet fő és mellékszereplőire, hogy azt egy bennfentes érti, de egy kívülálló nem.

Az író még az előszóban figyelmezteti az olvasót, hogy ő csak közreadja Jevgenyij Anatolevics október 25. és december 31. között írt közleményeit, amelyben a lényeges történés az ő és Dimitrij Prigov moszkvai bolyongása, a regényben végig nevén nem nevezett Brezsnyev, azaz AZ AKI VOLT temetésére, amit végül a tévében néznek meg… mintegy burleszkké téve a történetet. És eközben találkoznak a korszak talán fontos, talán kevésbé fontos szereplőivel. Talán... Nem tudom...

És én, az olvasó, itt Budapesten, 2014-ben igencsak kívülálló voltam.

Élveztem a mesét, az elkalandozásokat, de akkor is. Nem értettem a célzásokat, a rövidítéseket és hiába olvastam Holka László, azaz a fordító egynémely közleményeit, akkor is elvesztettem (néha) a fonalat.

Nem mondom, ha csak úgy… de nem lehet csak úgy olvasni egy ilyen könyvet. ez annál jóval több.

De annak, aki ebből a regényből próbál korképet, vagy kórképet kapni, annak szerintem nagy csalódás lesz.

Kell a ráhangolódás Popov sajátos humorára, világlátására. de ha sikerül, akkor megéri… Nekem annyira nem sikerült. Sajnos.