Vannak jó tollú íróink, akik talán nem is akartak többet, mint szórakoztatni… Van köztük olyan, akit a felszínen tart a könyvkiadás, meg az irodalmi kánon, és vannak olyanok, akiket feledésre ítéltek, pedig… Pedig csak azt csinálták, ami a dolguk. Írtak, a világmegváltást meghagyták másnak.

Két olyan könyv után, amit előbb láttam képkockákon, mint olvastam, végre hozzájutottam a harmadik (és a kívánságlistámon is szereplő) Bertha Bulcsu regényhez. Az A Bajnok élete (Kozmosz Könyvek, 1969), a pingpong regény (bocsánat! asztalitenisz) talán a furcsa főszereplővel az asztaliteniszezővel keltette fel a figyelmem, holott Bertha már a fülszövegben jelzi, hogy ez nem egy sport-story.

Lótüdőt!

Ez az! Elsősorban. Meg még fejlődésregény. Meg még ötvenhatos regény… Meg filmre való regény, már csak azért is, mert úgy rágtam át magam rajta, mint kiéheze fűszerre vágyó háziasszony az Aktus ötven árnyalatán. Pedig ebben csak a korszaknak megfelelő mennyiségű erotika van, nem mondom, van benne egy kis géppisztollyal induló sex… de a részleteket az író az olvasó fantáziájára bízza jobbára.

Meg azt is tudom, hogy lett film a regényből. Mondjuk én olyanfajta sikerregényre gondoltam, mint anno az A Kenguru… (Ok. ahhoz kellet egy Gálffi László, egy Tarján Györgyi meg sok az ifjúság körében divatos zenekar, de ez a recept máskor nem jött össze... céloznék a Ki beszél itt szerelemről című filmre)

Káli Gyula (így hívják hősünket) története, igazi macsó történet. A fiú "megszökik" Mohácsról, a jól berendezett jövőből, szóval ott hagy csapot-papot, hogy letegye a névjegyét a világ zöld pingpongasztalára, azaz nagy játékos akar lenni. Ennek rendel alá mindent.

Felad jövőt, családot, szerelmet, sőt még a „nagy kalandot”, azaz a forradalmat is kihagyja… mert edzése van. Konok, lényegében magányos, elszánt.

Csak az a kérdés, hogy ez mind megéri-e? Megéri-e egyedül maradni, mindent alárendelni a célnak?

És persze Bertha Bulcsu még véletlenül sem válaszol. Nem foglal állást, csak igyekszik túlélni, pont mint a hőse, pont mint ahogy azt Onagy Zoltán érezteti a Bertháról írott tárcájában.

Mégis, ez a regény, szerintem, nagyon jó. Mert él a mozija a fejemben. [És bizony nem Berencsi Attilát látom Káli Gyula szerepében, de ez az én magánügyem.] De ez a mozi jó, ez egy igazi sportfilm is lehetne, meg a magányról, a céltudatosságról… A lószart! Ez csak sportfilm lehet, és persze azon keresztül megmutathat sok mindent. De a lényeg a forradalom napjaiban elszántan edző Káli Gyula, akit nem érdekel a forradalom, mert az a dolga, hogy pingpongozzon. Mindegy kivel… ha más nincs a fallal. Aki azért bátor, mert elfogyott a labdája… Aki nem haszonért, nem politikai okból segít, hanem azért mert úgy érzi tartozása van.

Aki bajnok lesz. Hogy Hollywood ezt hogy felturbózná…

Káli küzd akkorát, mint Rocky... csak a vér nem folyik.

Mondjuk az furcsa fintora a történetnek (furcsa fintorokban Bertha jó… bár általában ezeket a fintorokat mellékszereplők hozzák, vagy senki nem mondja ki…), hogy az általa edzőtábornak felfogott ’56-os forradalom nélkül Káli Gyula, valószínűleg sohasem lesz bajnok… Mert nem csak ő fejlődött sokat, de a konkurencia nagy része nyugatra távozott.

Sajnálom, hogy a könyvkiadás, és a filmgyártás Bertha Bulcsut feledésre ítélte. Lehet, hogy nem akarta megváltani a világot, de írni… azt tudott.

Könyvtárból érdemes kivenni…