Na igen, Kemelmantól nem egyszerű szabadulni, ha az ember rákapott az ízére, úgyhogy az októberi olvasónaplóban is szerepet kapott. Na nem annyit, mint a szeptemberiben. Ez már csak mellékszerep.

Small rabbi helyzete már megint kissé bizonytalanná válik, mert az új elnökség valami mást akar… és persze közben történik egy gyilkosság, aminek a rejtélyét – természetesen – csak ő tudja megoldani. Mondhatni Barnard’s Crossingban ez az élet megszokott rendje. Mire kiderül, hogy ki a gyilkos, a rabbi helyzete is rendeződik. Ami új az A rabbi szerdán megázottban (Konkrét Könyvek, 2009), hogy Harry Kemelman a hetvenes évek vallási megújulását, a szekták, vagyis inkább a csodarabbik megjelenését tűzi a tollára. Bevallom soha nem gondoltam volna, hogy a „mindenható meditáció”, a miszticizmus megjelenése ennyire mélyen érintette volna az amerikai zsidóságot.

Bevallom Edith Bruckról nem hallottam. Pedig a könyv hátulján az áll, hogy idehaza igen népszerű a magyar származású írónő. Hát megvettem a Római lakás haszonélvezettel (Helikon, 1995)című regényét. Tényleg mi a bánatot lehet arról írni, hogy valakinek felmondják a lakásbérletét és új lakást keres, mármint azon túl, hogy ez mekkora megrázkódtatás lehet egy hatvan feletti embernek. Annának, a főhősnek, az elbeszélőnek ugyan azt mondja a férje, hogy az egész csak pénzkérdés… Anna – maga az írónő – a költözés mellett dönt, és ekkor ismeri meg a lakását haszonélvezettel eladni kívánó öregasszonyt. A náci öregasszonyt, aki taszítja Annát, de Anna nem tud szabadulni tőle… Kell neki a lakás, vagy inkább az, hogy az öregasszony szemébe mondja, hogy ő nem egyszerűen magyar. Ő nem az egykori csatlós, ő magyar zsidó…

Nehezen indult a könyv még százötven oldal sincs, mégis kétszer majdnem félretettem, de ahogy nőtt a kibeszéletlenség feszültsége, akartam, de nem tudtam félretenni. Nem tudom, hogy Bruck Edith hogyan csinálta, de átragasztotta rám. Tényleg tud valamit.

Stresszoldásként következett Ódor Ákos, bocsánat Luis Saul fantasyja a Della bábjai (Tuan, 2009). Sokszor mondtam már, hogy szeretem a műfajt, különösen a M.A.G.U.S. világa fogott meg. Épp ezért várom, hogy megjelenjen egy-egy új regény. A novellás köteteket, antológiákat nem kedvelem ebben a műfajban. Hiányérzetem van tőlük. Ráadásul, amióta kiadói háború dúl a szerzők között, valahogy ritkán jutok kedvemre való fantasyhoz. Ódor Ákos könyve kedvemre való volt. Különben is valamiért csípem a dartoniták humorát… Szóval jöhet a következő Luis Saul könyv.

Volt még bő egy hét a hónapból, és ötletem sem volt, hogy mit olvasnék. Ilyenkor szoktam krimit keresni a polcon. Hát nem krimi lett belőle. Még a Robert Capa kiállításon döbbentem rá, hogy John Steinbeck valahogy kimaradt. Talán azért mert amikor egyszer kézbe vettem az Édentől keletre (Árkádia, 1989) című regényét, kicsit nehezen viseltem a Salinas völgy háromoldalas leírását rögtön az elején. Most olyan egy életem, egy halálom hangulatban fogtam bele. Adtam négy hetet a két kötetnek, félve, hogy a tájleírásokba belealszom. Kellemes meglepetés ez a könyv. Hagyjuk, hogy Káin és Ábel, meg hogy Cathy az eredendő gonosz… Erről már mindenki elmondott mindent, amit lehet.

Engem a választás lehetősége fogott meg. Lee a kínai szolga fejtegeti a regényben pont Káin és Ábel történetének kapcsán, hogy az embernek választási lehetősége legyőzni a bűnt, mert az egyik bibliafordítás, azt mondja, hogy uralkodni fogsz a bűnön, a másik, hogy uralkodjál rajta, míg a héber szöveg a timsel – a lehet - szót használja. Lehetőséged van legyőzni a bűnt. [Megnéztem Károlit, ő is a felszólító módot használja.]

És igen, Steinbeck regénye nekem a választás lehetőségéről mesél. Mert van lehetőség a választásra, még akkor is, ha nem úgy látszik. Mindig van választás…