Megint eltelt egy hónap és ismét a könyvespolc volt a legjobb barátom. Valamikor a nyolcvanas években sok vitának volt akörül, hogy áru-e a kultúra. Hát ha máskor nem is így válság idején mindenképp az lett...

 Jelentős bakival kezdtem a hónapot. Összekevertem két szerzőt. Boldizsár Iván A szárnyas ló (Szépirodalmi, 1975) című kötetét úgy vettem le a polcról, hogy biztos voltam benne, ő írta A fehér rozsdát. Hát nem. Az bizony Bertha Bulcsú volt. Pech. Mindegy, ha már egyszer kézbevettem a szárnyas lovat, beleolvastam. Igazából csak az utazások és naplók részét olvastam el a műnek. Konferenciaturizmus. Mégis érdekes Boldizsár napi benyomásaival szembesülni. Helsinkit, Dublint, Moszkvát látni a szocialista szemüvegen keresztül. Vállalható érdekes írások. Még a Szovjetorosz útinapló is, bár azon tényleg felröhögtem, amikor azt írja, hogy

A szovjet társadalom most [ti. 1972-ben] indult el a fogyasztói társadalom felé... ...A Szovjetunióban hatalmas kísérletnek lehetünk tanúi: olyan fogyasztói társadalmat megteremteni, amelyet nem az üzlet és a haszon határoz meg.

Jelentem a kísérlet sikeresen atomjaira robbantotta a labort.

Miközben Boldizsár a RAF-ról elmélkedik Nyugat-Németország kapcsán, meg Duna-part alattomos aszfaltján szerzett a combnyaktörésről, én megvettem Csiki László Ajakír (Magvető, 2008) című szürreáliáját.

Emlékszem azon a bizonyos ’89-es decemberi napon – talán 18-án – hajnali kettőkor értem haza. Vidéken dolgoztunk, az isten háta mögött kettővel. Se tévé, se rádió, csak a szálláson. Hajtottunk, mint a güzü, karácsonyra haza akartunk érni. Szóval hajnali kettőkor csak úgy rutinból tévé bekapcs. Elvégre az emtíví huszonnégy órában zenél. A magyar egy valami háborús filmet ad, elszórt lövöldözés... azután egy riporter jelentkezik be, hogy Romániában forradalom vagyon. Basszus! Csiki meg erről a forradalomról mesél, pedig nem is erről mesél. Mert egy fiktív ország fiktív diktátorának, a Haza Bércének a végnapjait mesél. Hőse ügynök. Hogy illatszer vagy titkos ügynök valójában mindegy. Hősnek sem hős, csak a történelmet át-, meg leginkább túlélő. A könyv nem rossz, de kevesebb több lett volna. Lehet, hogy szeretem a bukott vezérekről szóló könyveket? Egyre erősebb érik bennem a gondolat, hogy újra olvasom a megfelelő embert.

Ez a könyv benne van Tarján Tamás (szerk.) 303 regény, amit el kell olvasnod mielött meghalsz válogatásában. Nos, engem ez az egy meggyőzött arról, hogy NEM KELL! Sőt, ha bármelyik kimarad a 303-ból akkor sem vesztettem semmit… viszont már pénzt sem fogok kiadni az ilyen listázós művekre. Nu!

Az Ajakír depressziója után valami könnyebbet kerestem. Ismét könyvespolc. Csak a címe miatt, Az életművész hagyatéka (Szépirodalmi, 1964) vettem le Hegedűs Géza könyvét. Valami könnyed játékosságot láttam bele a címbe. Azt kaptam, amit vártam? Nem. Többet.

Ez az 1964-ben kiadott könyv huszonöt év tömény kritikája. Egy életre való ember története, vagy inkább a tipikus pesti ügyeskedőé, aki mindenből hasznot húz. Valahol meglepő, hogy hagyták megjelenni, hiszen a sorok között arról mesél, hogy az országot életképtelen idealisták, és gátlástalan ügyeskedők irányítják és irányították. Még ha szép szocialista önkritikába is csomagolva. A könyvbéli Csiszár Lajosra nem tudok rossz szívvel gondolni, de megrémít, hogy ma is mennyi csiszárlajos van körülöttünk.

Hegedűs Gézától többet kéne olvasnom, jó mesélő. Nagyon jó...

A hó vége politikai mocsokáradatából menekülendő, gondoltam valami komoly irodalom segít. Elbaltáztam.

Hogy lehettem akkora marha, hogy pont Arthur Miller Gyújtópontját (Kossuth, 1961) választottam?

A regény zseniális.

A hétköznapi ember találkozása célpontként a gyűlölettel... Miller hőse nem zsidó, csak annak nézik, és ezzel elkezdődik a kálváriája...

Miben különbözik Miller Nemzeti Frontja például egy Magyar Gárdától [és itt most írhattam volna, bármilyen önkéntes rendcsináló, de az ellenséget „fajelméleti alapon” meghatározó szerveződést…]? A gyűlölet mindenhol egyforma. Céltalan és oktalan.

Ajánlom mindenkinek, aki lenézi a radikális jobb oldal mozgolódását, mert mindenki áldozattá válhat. Bőrszínre, vallásra, korra, nemre tekintet nélkül.

...és a történelem ismétli önmagát.