Napok óta azon gondolkodom, hogy milyen a felnőtté válásról szóló ütős művet olvastam. Amit például felkap egy nemzedék, ami divat lesz… vagy botrány. Vagy valami ilyesmi.
Ott van Loetól a Naív.Szuper!, azt tavaly tavasszal olvastam, és azért annyira nem jött be. Még talán Zsadan regénye a Depeche Mode…
De hazai szerző? Talán Kolozsvári Grandpierre Emiltől a Fekete bula, igaz, az hatvanas évek és csak egy novella, mait a szerző paródiának szánt, csak az olvasók nem értették az iróniát… meg aztán, bár Kolozsvári állítólag nagyon szerette a fiatalokat és értette is a nyelvüket, nem írta bele magát.
Talán még Gerlóczy Igazolt hiányzás-ára hittem, hogy valami olyasmi lesz....
Pedig biztosan van olyan hazai szerző, aki valami jót és időtállót hozott össze a felnőtté válás rögös útjáról.Csak valahogy én maradtam le róla annak idején...
Például, ha hinni lehet a pletykának, a maga idejében jó úton járt a kultuszművé váláshoz Bólya Péter önéletrajzi alapokkal bíró kisregénye egyetemi éveiről, A veréb századik lépése (Magvető – RakétaRegénytár, 1979). Ez a könyv állítólag kézről kézre járt. Meg aki egyszer kölcsönadta, az ritkán kapta vissza… Nem gondoltam volna. Legalábbis akkor, amikor a nyitott könyvespolcról elhoztam.
Rövid történet. Szerelemmel, drámával… nagy utazással. Ébredéssel.
Kezdődik 1963 szeptember 13-án (ez is hatvanas évek...), amikor Berecz László elsőéves orvostanhallgató megérkezik a SzOTE kollégiumában, hogy… hogy orvos legyen? hogy felnőtté váljon? hogy… hogy megkeresse azt a valamit, amit útnak hívnak.
Útkeresés, kocsmák, nők…
Fél évszázad távlatából, mintha csak a részletek változtak volna. Mások a kocsmák nevei, mások a technikai eszközök… de van egy olyan érzésem, hogy az emberek, a problémák nem változtak.
Mint ahogy változatlan a címben megfogalmazott kérdés, hogy meddig lehet ugrálni másnak lenni? Hányat lép egy veréb egy esztendőben, kapja a „tréfásnak” szánt találós kérdést László, amire azt válaszolja, hogy százat.
Mert ő, az ő verebe nem ugrál ahogy mások fütyülnek, mint a többi, hanem lép.Pont százat egy esztendőben.
Mert az ő verebe más. Egyéniség.
Aki azzal ugrál, hogy lép. [Csodálatos egy képzavar.]
De azt már ő is sejti, a kisregény végére tudja is, hogy a századik lépés után kénytelen ugyanúgy ugrálni, mint a többiek.
Erről mesél Berecz László elsőéves orvostanhallgató a naplójában, és Mikes Kelemennek címzett leveleiben.