Hallottam azokat a történeteket, amikor a turista egy regényt, mint egy bedekkert hurcolta magával és a fiktív történet helyszíneit látva felkiáltott, hogy nézd itt csókolta meg először…

Szeretem az olyan könyveket, amelyek egy tisztességes könyvmolyt arra inspirálnak, hogy világot lásson, hogy kedve legyen (már, ha teheti) elmenni oda és megnézni azt, ahol… és akkor jönnek a filmesek és a jó történetből jó filmet csinálnak és akkor már nem csak a könyvmolyok akarják látni, belélegezni, ahol megtörtént azzal az.

Persze kedves olvasó neked is az A Da Vinci-kód jutott eszedbe elsőnek, és talán másodiknak egy hazai munka, a Jumurdzsák gyűrűje.

Pedig vannak itt korábbi gyöngyszemek. Szó se róla, megbízható tollú mester követte el a könyvet, és a történetből készült film sem lett rossz. Mégis úgy tűnik, hogy elfelejtettünk az elveszett svéd kisbaba kalandjait Budapesten. Nem emlékszel ugye?

Anno Rónaszegi Miklós az ifjúságot megcélzó kalandregények szerzője, a Delfin könyvek szerkesztője, írt egy bedekker regényt A gézengúzok meg az idegenforgalom (Móra, 1985) címmel. Amolyan szünidei kaland három kiskamasszal, egy elveszett babával, a baba Budapesten turistáskodó szüleivel, egy kedves taxissal, egy kutyával… Nyomozással.

Rohangálással a városban.

Igazi őrület, már a maga vicces formájában. Mindezt napkeltétől, napnyugtáig, mert egy rendes kamasznak este otthon a helye.

Ifjúsági roadmovie-nak való alapanyag. Markos Miklós meg is csinálja két évvel az első kiadás megjelenését követően Kismaszat és a gézengúzok címmel.

A filmet láttam. Néhányszor. Jónéhányszor...

De a könyv (sajnos csak) most került a kezembe, hála a Nyitott Könyvespolcnak, és isten bizony kedvem lett a térképen berajzolni a kalandok helyszíneit, megnézni így harminc év múltán, hogy most éppen mi hogyan néz ki…

Mert én még tudom. Azokat az utcaneveket…és még emlékszem az Az „éjjel-nappali Csemegére”… nekem még lehet Népköztársaság útja az Andrássy, én tudom. De azért…

Szerettem ezt a könyvet. Igazi szünidei könyv, olyan kaland, ami bárkivel megtörténhet… és közben bemutatja a várost úgy, hogy az embernek kedve támad megnézni, a várost…

Végigjárni a szereplők egy napi útját… rácsodálkozni épületekre, amik mellett esetleg naponta megy el.

Nekem hiányoznak az ilyen bedekker kalandregények, amiknek a főszereplője akár én is lehetnék, akár én is lehettem volna. Ami érdekessé tesz egy várost, még annak is aki benne él.

És valamelyik este a filmet is megnézem…

És, ha már a Gézengúzoknak nem ez volt az egyetlen kalandja, hát megpróbálom begyűjteni Rónaszegi mester másik három gézengúzos kötetét. Szerintem lesznek azok is ilyen jók.