A gyanútlan olvasó (jelen esetben jómagam) kezébe vesz egy könyvet. Elolvassa. Megtetszik neki, ezért keres a szerzőtől mást is… ami nem egyszerű, mert leginkább antikváriumban van rá esélye. Aztán a második könyv végén rájön, hogy éppen egy ötkötetes regényciklust olvas. Természetesen visszafelé.

Valamikor – úgy két éve – ajándékba kaptam Vladimír Páral A száz százalékos nő című regényét a Csehszlovák Hamupipőkéről. Megtetszett, azóta figyelek, hogy hátha belefutok másik művébe. Túrtam is magamnak egyet, konkrétan a Gyilkosok és szeretőket (Európa, 1983), avagy a szenvedélyek és a kielégülés magazinját a 2000 előtti évekből a Népstadionnál háromszázért.

Annak idején nem nagyon olvastam utána, most is kellett hozzá egy kiváltó ok, hogy ezek a könyvek Páral regényciklusának a részei, amik így jönnek sorba Teljesült kívánságok vására, Vihar a lombikban, Katapult, Gyilkosok és szeretők, A százszázalékos nő. Nem sorozat, ciklus. Nem a szereplők (na jó, csak nem biztos, elvégre még három kötet nem olvastam) hanem a helyszín, Usti nad Labem nagyüzemi környezete köti őket össze, meg Páral vesszőparipája az (igazi) érzelmeket felváltó fogyasztói szemlélet. Valahol azt olvastam, hogy valaki – talán maga Páral – a szereplőit egyszerűen csak „gépembereknek” titulálta.

A regény igazi színhelye nem is a nagyüzem, hanem a 2000. hrsz. ház. Itt van a KOTEX (nevű szocialista nagyüzem) leány- és legényszállása, az igazgatói lakás, és szerelőszoba, ami amolyan átmeneti szállás féle.

A regény kezdetén persze semmi sem úgy működik ebben a házban, ahogy kéne. Illetve de, az igazgatói lakás, az igazgatói lakás. ott lakik Gráf igazgató a feleségével, Zitával és a fiával Romannal. A leányszálláson a Tušl házaspár lakik, miután Tušlné kiutálta a lakótársát, a legényszálláson a Serafin testvérek, Alex, Julda és Madda, míg főhősünk, Bojek Trojan mérnök a szerelőszobában húzza meg magát. Amíg nem jönnek a szerelők…

Ez a Bojek fiú igazából kissé szánalmas. Se nője, se pénze, csak vágyai vannak. Szeretné a maga szeletét az élet tortájából… mint ahogy mindenki más is. Bojek útja az igazgató feleségén keresztül vezet… a becsvágya egészen az igazgatói székig emeli, hogy ott azután ott, őt is legyőzzék a fiatal törtetők.

Tulajdonképpen Bojek útja három nőn át vezet. Három nő szenvedélye. Ennyi, ami lényegében befolyásolja Borek sorsát. A szerelemre vágyó Zita Gáfová, aki Boreket kiemeli a porból, aki férfit farag belőle. És aki belehal ebbe a szerelembe. Jana, aki az „emberét” a harcostársát találja meg Borekben, és Braňa, aki a kitöréséhez használja a megfáradt, megvénült (jelzem mindössze 45 éves) Boreket…

Ostromlók (ez lenne a piros regény) és ostromlottak (ez lenne a kék regény) nézőpontjából mutatja be az egyes helyzeteket, legyen bármi az ostromlók célpontja. A testiség [igen kérem, ebben a könyvben elég sokat kefélnek, bár pornográfnak nem nevezném], a szerelem, a hatalom, a lakás… mind-mind célok, amiért a regény szereplői megharcolnak. És csak a pillanatnyi helyzettől függ, hogy ki az ostromló és ki az ostromlott.

Mindezt könnyed, mondhatni magazin stílusban, kis színes hírekkel megspékelve.

Az az igazság, hogy kicsit sajnálom, hogy nem tizenévesen olvastam először ezt a könyvet, bár akkor valószínűleg csak a szex fogott volna meg benne.

Mondjuk, ha huszonévesen olvasom, valószínűleg kendőzetlenül rokonszenveztem volna a részüket követelő fiatalokkal, persze némi erkölcsi fenntartás mellett. Akkoriban én is úgy gondoltam, hogy sok mindenről, ha nem is jár, de elvehető, megszerezhető.

Harmincévesen… valószínűleg, ha akkor olvasom, sűrűn bólogatok, hogy ez bizony már akkor is szarul működött (ezen mosolyogva), de ma sem lett jobb (ezen homlokráncolva). Vicces vagy bosszantó, de az emberek nem lettek jobbak hiába telt el közben majd félszáz év. Rosszabbak sem.

Hogy most mi fogott meg? Mindez egyben. Meg az olyan apróságok, hogy Páral van olyan (ön)kritikus, hogy nem a saját regényéből (Vihar a lombikban) készült filmet nézeti meg hősével a moziban, bár később a bohémság egyik jellemzőjének teszi a Vladimír Párallal vitatkozást a szexről…

Meg van még valami, amivel nem tudok mit kezdeni. Ez a történet ’68 nyarán kezdődik… amikor történt valami. Már Csehszlovákia életében, itt meg semmi nyoma… Mintha Páral világa, Usti kívül esne a történelmen…

Talán fölösleges is lett volna a napi politikára pazarolnia a papírt… így maradandóbbat alkotott.

Újraolvasós könyv lesz. Ebben biztos vagyok.

Egy gyerekkönyv a következő, Ewa Lach Kozmohikánjai, azaz a Micsoda kölykök.