És ha már szembe jött a nyitott könyvespolcon Lene Mayer-Skumanz könyve a delfines sorozatból, a Ne hagyd magad, Florian! (Móra, 1987), hááát úgy éreztem ez pont jó lesz.

[Csak éppen ezt a bejegyzést kellet volna a Semmi előtt megírnom, de a franc se gondolta volna, hogy pár óra alatt kiolvasom, és hogy az ennyire az ellentetje lesz ennek.]

Kezdem az első pozitívummal, ez kérem egy olvasóbarát fordítás, nem feltételezi, hogy a gyerek az olvasó tisztában van az osztrák iskolarendszerrel, nem feltételezi, hogy mindenki helyesen ejti az osztrák neveket, és egyébként is megad lábjegyzetben olyan szükséges háttér információkat, amik esetenként jól jönnek. Mert például nekem gőzöm sem volt arról, hogy ki is az a Grillparzer. Nem, a szövegkörnyezetből azé’ sejtettem, hogy nem egy felvágottféle…

Szóval Veressné Deák Évát csak dicséret illeti.

No de, a könyv. Lássuk be, korrekt iparosmunka. Olyan, ahogy egy ifjúsági könyvnek fel kell épülnie, csak az a bizonyos plusz, az ne hiányozna...

Időben jól behatárolható a történet pont egy tanévet foglal magában.

Van egy tehetséges, de nem túl jó tanuló (ő a főhős a tizennégy éves Florian) akiből remek keramikus lehet, de ugye az iskolai kötelezettségek nem megkerülhetőek, így a rossz tanulmányi eredmény megbosszulja magát… Szóval van egy tizenévesünk, aki keresi a helyét a világban.

Van egy jó barát, természetesen kicsit ducibb és kicsit butább hősünknél. Van egy új lány az osztályban, akiből új barát lesz.

Vannak testvérek. Az egyik kedves, a másik meg úgy tűnik, ha felnő főállású gonosz mostoha lesz, vagy valami hasonló…

Van benne jó rendőr tanár, és… kezdem elölről, van benne utálni való (amolyan rettegett típus, mint Kengyel a Tüskevárban) és szeretni való tanerő, és mivel ellenkező neműek így egymásba szeretnek, és a végére az utálatos sem lesz olyan utálatos.

Jaj, a szülőkről meg is feledkeztem, anya a túlaggódós, amolyan „nem nekem tanulsz” típus, apa kicsit megértőbb ugyan, de ő sokat van távol. A megértő nagypapa/nagymama kimarad, helyette jön a helyi Etus a Szomszédokból, azaz a megértő keramikus.

És persze a végén minden jóra fordul. A felnőttek megértővé válnak és Floriannak is javul a tanulmányi eredménye.

Ja, és elindul valami szerelem féle…

Bevallom, ha az eredeti megjelenés évében 1980-ban jutok hozzá, akkor nagyon élveztem volna. Tizenhárom évesen. Harmincegynéhányévvel később zavarnak a panelek. Kissé.

Delfinkönyvnek viszont, tökéletes!