Van abban valami elemi rosszindulat, hogy amikor megjelennek az első twittek, hogy „Árrgh, mindjárt kezdődik a suli!”, lekap a polcról egy olyan könyvet, amelyik pár héttel a vakáció előtt kezdődik.

Valami ilyen miatt kezdtem újraolvasni Boy Lornsen Mit üzen Abakusz? (Móra, 1976) című könyvét.

Szóval adva van egy kistermetű fiú, bizonyos Klawitter mini-Max, aki - hát hogy is mondjam? – minimum peches. Mert egymás után két egyes helyesírásból, már önmagában is pech lenne, de ha ezután még az is az ember gyerekének a lelkén szárad, az már közelít ahhoz, amit szerencsétlenségnek hívnék.

Nos, mini-Maxszal ez meg is történik.

Az egyeseket ki kell javítani (elvégre közel az év vége), és a papagájt pótolni kell. Az utóbbi pénz igényes, még akkor is, ha az ember papája állatkereskedő.

Így hősünk állást vállal. Mondjuk egy professzornál. Még akkor is, ha egy professzor furcsa. Mert egy víztoronyban lakik. Mert komputereket készít. Ráadásul az utolsó műve, Abakusz dilis. Ja, és a professzor különben sem néz ki professzornak. Elvégre egy professzor legyen kopasz és hordjon szarukeretes szemüveget, Benedict professzor pedig nem ilyen.

Kitérő. 1970-ben, amikor Lornsen megírta ezt a könyvet, a kétajtós szekrénynél kisebb, - ne adj isten! - zsebben hordható számítógépek leginkább a tudományos fantasztikum részét képezték.

Hogy mitől dilis Benedict professzor Abakusz nevű számítógépe? Hát csak annyi vele a probléma, hogy a feladatait rímekbe szedve és illusztrálva oldja meg.

A könyvet fellapozva eléggé ijesztőek, illetve bárgyúak ezek a betűkből, számokból és írásjelekből álló rajzok. Majdnem vissza is tettem a polcra, hogy ezt azért mégse… de aztán mégis.

És nem bántam meg.

Klawitter mini-Max történetét, ha az A repülő osztály és a Május 35 között kellene elhelyeznem, akkor az A repülő osztályhoz tenném közelebb. Elvégre iskola, meg szünidő, meg felnőttek, akik emlékeznek rá, hogy ők is voltak gyerekek…

De a lökött számítógép, aki a mese irányába tolja a történetet. Mert lássuk be a kérdésekre rímekkel és rajzokkal válaszoló számítógép és egy görkorcsolyázó ló között már nem is akkora a különbség.

Az meg, hogy ki Bingó, a kastélybeli Kriszta, meg Pléhpofa, és Labadan kisasszony az kiderül a történetből, mint ahogy az is, hogy hogyan kell minden eszköz nélkül halat fogni, vagy, hogy hogy kell kánikulaszünetet csinálni.

És persze a végén mindenki derül.

A Mit üzen Abakusz? felnőttként is szerethető gyermekmese a világhírű jós, Paul polip „keresztapjától”.

Azt hiszem kár, hogy Boy Lornsen más műveit nem akaródzott senkinek kiadni magyarul, bár minap valamelyik adó a Balti-tengeri kalózról, Klaus Störtebeckerről írt regényének filmváltozatát adta.

És nekem tetszett.

Ez egy 2011. szeptemberi bejegyzés a régi blogból… szerintem itt jobb helye van.