A hazájában népszerű – Magyarországon leginkább a Lemezlovas című hangjáték révét ismert – szerző könyve a földbe döngölte az önérzetem. Most olvastam harmadszor a vékony kis kötetet az 1985-ös kiadása óta.

Az a nagy büdös helyzet, hogyha Momo Kapor Tisztviselő-galaxis (Európa, 1985) című könyvének újrakiadását tervezné valaki, akkor valószínűleg az elsők között fogok tiltakozni. Sőt követelni fogom a még fellelhető példányok összegyűjtését és bezúzását.

Nem mondom először, még tizennyolc évesen jókat mosolyogtam a bürokrácia mocsarában fuldokló főhősön.  Nem a kalandjain. Azok nincsenek.

A bürokrácia nem kalandos. Szürke. Posványos. Olyan, mint a légypapír. Aki beleragad, ott döglik meg. Na jó, ha szerencsés megéri a nyugdíjat.

Valamikor kezdő hivatalnokként újra olvastam.  Persze, hogy nem hittem neki. Azok az idők már rég elmúltak, mondtam magamnak. Meg különben is Budapest nem Belgrád. Ez nem a balkán.

Bár nagyon hasonlít.

Voltak részek, amikor bólogattam, hogy igen, ez még így van, de már nem sokáig. A remiongtononokat, leváltották a villanyírógépek, azokat meg számítógépekre cserélik. Megvalósul a papír nélküli adminisztráció. Megdöglik a hidra, nem sokára. Elvégre nyakunkon a XXI. század…

Most, hogy negyedszázadot töltöttem az adminisztráció keblén. Bürokraták között. Meggyőződésem, hogy csak én maradtam ember… Bár az irodában velem együtt ülő szerencsétleneket, ha megkérdezné bárki ők is pontosan ugyanezt mondanák.

Szóval negyedszázad alatt láttam már mindent, amiről Kapor ír.

Ismerem már a bozótharcokat. Voltam fenn és voltam lenn. Gyötörtek főnökök, és - be kell vallanom - gyötörtem én is beosztottakat. Ha belegondolok, igen, használom a legtöbb irodai harcban bevethető technikát és modorosságot. A véremmé vált.

Voltak munkahelyi kapcsolataim, már az intim fajtából. Nyílt és titkos egyaránt. Tudom, mivel jár…

Ismerem a főnök és főnöknő típusokat, a hivatalnokok munkakerülési technikáit. Az ügyeskedő kollégákat, az intrikusokat, a földieket. Az értelmetlen szabályokat. Az önigazolásokat. Az önagyonülésezést…

Mindent, amit Kapor 1977-ben megmutatott. És maximum az épületek lettek talán kevésbé dohosak, az irodák világosabbak, és az iroda felszerelés lett modernebb.

Nem az irodákban most is folyton ég a lámpa.

A bürokrácia, a dolgozót és ügyfelet egyaránt gyötrő hivatali élet gyakorlatilag semmit nem változott. És ha ebbe belegondolok, rájövök, hogy vagy tűrök tovább, vagy megnézem, hogy a nyakkendőm elbír-e majd kilencven kilót…

Be kell tiltani ezt a könyvet, mert ha a Tisztviselő-galaxis légypapírjába ragadt tömeg kezébe kapja és elolvassa, akkor gyorsan elfogynak a hivatalnokok…

Ez egy 2011. februári bejegyzés a régi blogból… Gondoltam itt jobb helye van.