Péklapáton
2010. október 29. írta: regulat

Péklapáton

Fehér Béla: zöldvendéglő

Olyan ez a könyv, mint amikor a székely meg a fia vágja a fát az erdőben, oszt a gyerek egyszer csak lecsapja az apja bal kezét.

 zöld.jpgÖsszevonja az öreg a bozontos szemöldökét és megkérdi, hogy

- Áron, oszt ez most vicc volt, vagy komoly?

Megvakarja a gyerek a fülit hogy

- Hát komoly volt Idesapám. Bizony, komoly...

- No azé’ – bólint az öreg – mert viccnek szar lett volna.

Hát én is néztem Fehér Béla Zöldvendéglő (Ulpius, 2006) című művét, és erősen bíztam benne, hogy ez most komoly nem paródia, mert paródiának szar lett volna.

Viszont ha komoly, akkor határozottan érdekes ennek a garabonciásnak a meséje a Hadház – hát hogy is mondjam – cseppet sem normális lakóinak cseppet sem normális napjairól.

Persze egy nem normális napon, ami úgy kezdődik, hogy pirkadatkor Pézsma gazda egy páncérost, vagy egy csuvaszt lát a vágtatni Hadház felé, miközben épp temeti a tevedögöt. Olyankor miért is lenne bárki normális?

Talán csak a meleg zavarta meg a népeket.

Talán csak a mesélőnek köszönhetjük ezt az őrületes kavalkádot.

Mondjuk, vagy csak én mondom, hogy Fehér Béla olyan módon, olyan nyelven mesél, mint amilyennek képzelném a negyvenes Regős Bendegúz meséjét némi tablettás segítséggel.

Bevallom néha megfogott ez a delíriumos mese. Felemelt a varázslatos péklapátra. Elrepített. És úgy esetem seggre róla minden alkalommal, hogy csak úgy nyekkentem.

Mondtam van ebben valami.

Csak nem találtunk egymásra.

Az utolsó oldal után nem tudtam eldönteni, hogy ismételni kellene, vagy végképp elfelejteni.

Évek óta izgatja a fantáziámat a veszíts el egy könyvet mozgalom. A lehetőség, hogy véletlenül eljusson egy könyv, vagy a könyv egy olvasóhoz. Vagy az olvasóhoz.

És most nagyon úgy éreztem, hogy ez az a könyv, amivel el kellene kezdenem. Hogy megtalálja az olvasóját, aki nem én vagyok.

Ezt most azért is mondom, mert ha rossznak tartanám, akkor eszembe nem jutna elveszíteni. Akkor elsétálnék vele az első szelektív hulladékgyűjtőig.

De ezt a könyvet nem szabad kidobni. Ebben van valami. Csak most és itt valahogy nem sikerült nekünk az együtt élménye.

Talán a hideg sör, meg a hűs terasz hiányzott… vagy az évszakot nem találtam el. Mert ugye a fülszöveg szerint ez itten egy nagyszerű nyári olvasmány…

Nincs mit tenni, mint a polcra fel, és majd egyszer – szigorúan nyáron, teraszon sörrel – újra nekifutok, hogy ne a bekómált Bendegúzság kössön le, hanem a rejtett tartalom. Repülök én még vissza Hadházra.

 

 

Ez egy 2010. októberi bejegyzés a régi blogból… Gondoltam itt jobb helye van.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajokoffer.blog.hu/api/trackback/id/tr926813775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása