Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki rendszeresen megfogadja, hogy egy kötetben kiadott humoros írásokat a büdös életben nem fog olvasni. Meg abban sem én vagyok az egyetlen aki, a fogadalmait megszegi.

Mint ahogy azt is meg szoktam fogadni, hogy csak olyan paródiákat olvasok, ahol ismerem az eredetit.

De vannak kényszerítő erők… legutóbb például felcsaptam egy számomra ismeretlen szerző könyvét és mit látok, a legendás paródiát az A walesi bárdok angolításáról. Azt amelyikben a szerző egybegyúrta Arany János művét a Király új ruhája című mesével. Nincs meg? És így?

„Edward king, english king

Nincs rajta semmi ing,

It isn’t rajta ing,

Mégis king, british king.”

Na ugye!

Ez bizony Zágoni Attila könyvében látott napvilágot. A Sánta pegazusban (Kriterion;1985), ami valójában két könyv egy kötetben, az elején humoreszkek, a második felében paródiák.

Kezdeném ezekkel, meg a saját félműveltségemmel, de bizony, a huszonhat tollhegyre tűzött íróember munkásságából egyedül Fodor Sándor műve a Csipike mondott valamit. A többieknek jobb esetben legalább a nevét hallottam, de hogy mit is írt a hogyishívják.

Márpedig így, egy paródia lett légyen az bármennyire zseniális, élvezhetetlen.

Úgy éreztem magam, mint Joey Tribbiani, amikor körülötte mindenki nevet, csak ő nem érti, hogy miről is van szó…

Mondanám, hogy ugorgyunk vissza a kötet első felére, a humoreszkekre.

Az első írás a Bigonya, nagyon tetszett. Nem, most sem mondom meg, hogy mi a bigonya. Igenis tudom, csak nem mondom meg. Mert bár a vélemények erősen megoszlottak. Volt, aki azt gondolta, hogy a bigonya elvont fogalom. Más úgy vélte, árucikk. Vagy hiánycikk, mert az a kettő ötvözete, én tudom, vagy legalábbis tudni vélem.

Persze, hogy azt gondoltam remek szórakozásnak nézek elébe, de nem. Ugyanúgy jártam, mint minden hasonló kötetnél. Elfogyott a nevethetnékem. A további írásokat egyre kevésbé találtam mulatságosnak. Mondhatni a szokásos kifulladás. Szerencsére a kötet közepén, mint egy átvezetésként ott az Arany-láz, mintegy átvezetésként a humoreszkek és a paródiák között… Jókor, jó helyen. Különben félbehagytam volna…

Az élet már csak ilyen. Csodák meg nincsenek, vagy mindig mással történnek meg, nem velem.

Ez a kötet sem lenne, lehetne társam a lakatlan szigeten.

Ha nem lenne a molyon ez az írónős kihívás, valószínűleg soha nem szántam volna rá magam, hogy Gisela Elsner könyvét, a Pontozásos győzelmet elolvassam. Mert lehet, hogy Gizi néni nagy szám volt már propaganda szinten az NDK-ban, de nem véletlen, hogy rajongói nem nagyon akadtak.